Több száz éves falak között: Csornai Premontrei Apátság

Ha a Rábaközben járunk, mindenképpen ejtsük útba Csornát, a térség fővárosát, amely egy rendkívül gazdag vallási- és történeti emlékhellyel büszkélkedhet: a Csornai Premontrei Apátsággal.

travelzona_Csorna_43

A Kisalföldhöz tartozó Rábaköz a térség egyik kistája, amelynek déli és keleti szélén a Rába folyó kanyarog, nyugaton pedig a Répce keresi az útját a tájban.

A Rábaköz kultúrtörténeti gyöngyszeme

A Rábaközt sok mindenért érdemes felkeresni, hisz itt még tetten érhető a vadregényes természet, amely igencsak bővelkedik vizes élőhelyekben, de a történelmet kedvelők is megtalálják számításaikat: hiszen itt találjuk az ország egyik legszebb apátságát, a több mint 800 éves Csornai Premontrei Apátságot, amelyet bizony nem kímélt az idő, sokszor tépázta a történelem vihara, de mindig sikerült a „romokból” felépülnie és megújulnia.

travelzona_Csorna_41

A csornai Premontrei Prépostságot az Osl nemzetség alapította az 1180-as évek derekán. A feljegyzések szerint az akkori település első premotrei szerzetesei Hatvanból érkeztek Csornára.

travelzona_Csorna_27

A prépostág míves kovácsoltvas kapuján felfedezhetjük az 1878-as évszámot, továbbá Simon Vince prépost monogramját is.

 

A Prépostság hosszú évszázadokig élte – olykor viszontagságokkal teli – mindennapi, szerény életét, mígnem az 1540-es években erős hanyatlásnak indult, és a vallásos élet is megszűnt a monostorban.

travelzona_Csorna_40

A szerzetesi élet csak évszázadokkal később, az 1700-as évektől indulhatott újra a csornai monostorban, ám a rendet 1782-ben megszüntették. Ismét jópár évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a rend 1802-től újra működhessen és folytathassa tevékenységét.

travelzona_Csorna_42

Kik azok a premontreiek?
A premontrei rendet 1121-ben alapította Szent Norbert a franciaországi Premontrében (innen származik a nevük). A premontreieket fehér kanonokok névvel is illetik, ami a rend fehér öltözékére utal. A premontreiek olyan közösséget alkottak, amelyben a tevékenységüket, szerzetesi életüket összekötötték a lelkipásztorsággal. A szerzetesek járták a vidéket és a városokat, bűnbocsánatot és megtérést hirdettek. A világ minden táján (kontinensén) mind a mai napig találhatunk premontrei szerzeteseket és kolostorokat. A premontrei rend rövidítése: O.Præm.

 

travelzona_Csorna_13

A négyszer leégett templom – Nagyboldogasszony templom

Csorna leghíresebb temploma a XIII. század elején épült Nagyboldogasszony templom, amelyet nem kímélt a sors. A templom háromszor is a tűz martalékává vált (1242, 1401, 1561), de a XVII. században felépítették, majd a későbbi évszázadokban többször fel is újították.

travelzona_Csorna_4 (1)

A templom messziről is feltűnő tornya 1785-ben épült késő barokk stílusban. A templomot negyedszer sem kerülte el a tűzvész, így 1790-ben ismét leégett, de újból felépítették. A templom főoltára szintén késő barokk stílusban épült.

travelzona_Csorna_16

 

Múzeum az ősrégi falak között

Jobb helyet sem lehetett volna találni a Csornai Néprajzi Múzeumnak, mint a premontrei Prépostság épületegyüttesét, ahol autentikus környezetben csodálhatjuk meg a Rábaköz gazdag formakincseit, történeti, néprajzi értékeit.

travelzona_Csorna_23

travelzona_Csorna_34

Látogatható: a templom és a múzeum

Cím:

Csornai Premontrei Prépostság

H-9300 Csorna, Soproni u. 65.

Képgaléria:

« 1 A 2 »

 

 

Térkép:

forrás: csorna.hu