Sárospatak: Bodrog-parti romantika nemcsak szerelmeseknek

 Annak idején az egynapos osztálykirándulások kedvelt célpontja volt Sárospatak, de a hangulatos, gyönyörű természeti környezetben fekvő városba bátran tervezhetünk egy hosszú hétvégés kiruccanást is. A Travelzona elárulja, miért.

travelzona_sarospatak_var45

A gazdag történelmi múltú Sárospatak már az őskorban is lakott volt, a honfoglalás idején Anonymus pedig így írt róla: „Majd később Árpád vezér kegyesen …Ketelnek adományozta Sátorhalmától egészen a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben.” A 11. század közepétől pedig kedvelt királyi szálláshelyként említik a források. I. András király is sokat tartózkodott itt feleségével, Anasztázia királynéval, de a helység híres szülötte II. Endre király lánya, Árpád-házi Szent Erzsébet is.

travelzona_sarospatak_var50

Titkokról árulkodó falak

A napjainkban állandó kiállításoknak, színvonalas kulturális rendezvényeknek helyet adó várat feltehetőleg a tatárjárás után kezdték el építeni. Ekkor készült el a később Vörös-torony néven ismertté vált négyemeletes, négyzet alaprajzú lakótorony, amely mellett több kisebb tornyot is emeltek. IV. Béla király Sárospatakról írta meg IV. Ince pápának azt a levelét, amelyben tájékoztatta az egyházfőt az ország védelmi funkciót ellátó várainak építéséről. Az épület a századok folyamán többször gazdát cserélt. Az első komolyabb korszerűsítés Pálóczy László nevéhez fűződik, aki a Mátyás halála után kialakult zűrzavaros időkben látott hozzá a vár és a lakótorony átépítéséhez. Az érdemi munkára azonban néhány évtizedig még várni kellett. A 16. század közepén Perényi Péter útmutatásai alapján Alessandro Venado olasz építész tervei alapján építették át a várat.

travelzona_sarospatak_var22

 

Ekkor alakították ki a mintegy 24 méteres lakótoronyban a reneszánsz ízlésű boltozatos helyiségeket, az ablakokat és ajtókat ugyanebben a stílusban díszítették. A lakótornyot később emeletes palotával bővítették, a Vörös-torony körül védőművet emeltek. A belső vár körül téglalap alakú külső vár terült el, amelyet lőrésekkel ellátott védőmű és száraz árok határolt. A vár további szépítése I. Rákóczi György nevéhez fűződik, akinek egyik kedvenc tartózkodási helye volt a várrendszer.

travelzona_sarospatak_var19

Uralkodásának idején készültek el a külső bástyák, mint például az Oroszlán- vagy a Tömlöc-bástya, megépült a vár kapuja, illetve kialakították a Lórántffy-szárny helyiségeit is benne Lórántffy Zsuzsanna erkélyes szobájával. A vár falai olyan híres történelmi eseményeknek voltak tanúi, mint például a Wesselényi-féle összeesküvés, amelynek leghíresebb helyszíne a kerek erkélyszoba, ahol a szervezkedés vezetői tanácskoztak.

travelzona_sarospatak_var51

A helyiség boltíveit középen kőrózsa zárja le, innen ered az elnevezése, a „Sub Rosa” is, amelynek jelentése a „Rózsa alatt”. Az név jelképesen a titoktartásra is utal, mivel a rózsa az ókor óta a hallgatás jelképe volt. A Rákóczi-szabadságharc idején szintén fontos esemény helyszíne volt a vár: II. Rákóczi Ferenc ide hívta össze 1708 novemberében az országgyűlést.

travelzona_sarospatak_var21

 

A várhoz tartozott a 13. században is álló Keresztelő Szent János tiszteletére emelt plébániatemplom is, amely fontos része volt az épületegyüttesnek. A várat később a császári csapatok pusztították el, a szakszerű feltárásokat csak 1949-ben kezdték meg. A várban ma a „Rákócziak dicső kora” című kiállításon tehetünk páratlan időutazást a múltba. A kalandozás után ne felejtsük el megnézni a vár területén I. Rákóczi György fejedelem ágyúöntő műhelyét sem, amelyben megelevenedik előttünk a korabeli ágyúöntők élete, és bepillanthatunk a kora újkori ágyúöntés kulisszatitkaiba.

travelzona_sarospatak_var3

Szent Erzsébet nyomában

A vár bejárása után azonban ne érjük be ennyivel. A gótikus vártemplom szomszédságában áll a Szent Erzsébet-ház, amelynek a helyén egykor az Árpád-házi királynők udvarháza állt, ahol Szent Erzsébet született.

 

travelzona_sarospatak_var49

Az épület udvarán rózsakert fogadja a látogatókat, a kiállító termekben az egyházművészeti gyűjtemény legszebb darabjai mellett spirituális ihletésű kortárs, képző- és iparművészeti munkák, illetve Szent Erzsébet tiszteletére készült alkotások fogadják az érdeklődőket.

travelzona_sarospatak_var31

A ház pincéjéből kialakított kőtárba is érdemes bekukkantani: a vendégek a templomi ásatások során előkerült kőfaragványokat, barokk síremlékek darabjait tekinthetik meg. Az épület fontos kiindulópontja a Sárospatak és Kassa között bejárható Szent Erzsébet zarándokútnak is: a Szent Erzsébet Iroda információs központként segíti az elcsendesedésre és gyaloglásra vágyó zarándokokat.

travelzona_sarospatak_var12

Túra a tengerszemhez

Akiket nem hoznak lázba a zarándokutak, de egy belvárosi finom ebéd vagy kávé elfogyasztása után szívesen sétálnának egyet a környéken, ne hagyják ki a programból a Megyer-hegyi tengerszemet, amelyet 2011-ben Magyarország legszebb természeti látnivalójának választottak.

travelzona_Sarospatak_55

A megtisztelő címre méltán szolgált rá a poszterre kívánkozó különleges képződmény. A mintegy 324 méter magas Megyer-hegy a földtörténeti harmadkorban keletkezett, a területén már a 15. század közepén is működő kőbánya volt. A felhagyott malomkőbánya fejtési gödrében alakult ki az a tó, amely tengerszem néven írta be magát a hazai turisztika történetébe. A tó legnagyobb mélysége 6,5 méter, víztömege pedig 4000 négyzetméter. A hetvenes évek végén a tavat és környékét természetvédelmi területté nyilvánították. Sárospatak városából autóval vagy gyalog is megközelíthetjük a tengerszemet. Ha bakancsban vágunk neki a kalandnak, akkor a piros jelzésen, majd a piros kereszten és a Malomkő tanösvényen keresztül közelíthetjük meg a legegyszerűbben.

 

travelzona_Sarospatak_56

A TravelZona ajánlja:

Akik csobbanni szeretnének, azok a fürdőruhát is csomagolják be. A sárospataki gyógyfürdő élménymedencével, úszómedencével várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A komplexum nátrium-szulfátos, hidrogén-karbonátos, kalcium-magnéziumos gyógymedencéje pedig kiválóan alkalmas ízületi- és érrendszeri panaszok, valamint nőgyógyászati problémák enyhítésére. Bővebb infó: vegardofurdo.hu

Reneszánsz kastélyokból sosem elég. Sárospataktól mindössze 24 km-t kell autózni Pácinig, ahol a Bodrogköz egyik legszebb és legérdekesebb, ma is látogatható várkastélya található. A 16. században épült, Mágócsy András által építtetett főúri rezidencia mindenképp megér egy órácska kiruccanást, a környező táj szépségéről nem is beszélve. Bővebb infó: pacin.hu

 

A finom borok kedvelőinek is érdemes Sárospatakra látogatni, mert nemcsak a város éttermeiben, de a közeli Tokaj-hegyaljai 87 km hosszú borvidék településein is jobbnál jobb pincészeteiben kortyolgathatunk. Bővebb infó: hegyaljakapuja.hu

 

Nyaranta rendezik a Zempléni Fesztivált, amelynek egyik fontos helyszíne Sárospatak is.  Bővebb infó: zemplenfesztival.hu

 

Képgaléria:

« 1 A 2 »

 

 

 

 

Térkép: