Tornaszentandrás: Árpád-kori templom a hegytetőn

Tornaszentandrás a Szalonnai-hegység északi vidékének eldugott szögletében bújik meg néhány kilométerre a szlovák határtól. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település ritka kinccsel büszkélkedhet: itt látható ugyanis az ország egyik legszebb Árpád-kori temploma. Már önmagáért a templomért érdemes az ország ezen tájára utazni, de a templomon kívül bőven találunk más értékeket is a régióban.

travelzona_tornaszentandras1
A dombtetőn, meghitt környezetben álló hófehérre mázolt templom még inkább erősíti a hely misztikus voltát. Amerre a szem ellát, dimbes-dombos táj hullámzik előttünk, amelyet szépen kezelt szántók és buja erdőségek tesznek változatossá. Jó ide megérkezni és elnézni a messzeségbe.  Ilyen isteni környezetben nem csoda, hogy megmagyarázhatatlan lelki béke és megnyugvás kerít minket hatalmába, ha belépünk a templomba.

DSC_8527_t

Egy különleges ikerszentélyes templom

 

travelzona_tornaszentandras34
Tornaszentandrás ikerszentélyes Árpád-kori temploma hazánk egyik legszebb műemléke, amelyet a 12. században emeltek, de írásos emlékek 1283-ban említik meg először. Isten eme háza Szent András plébániatemplom nevet viseli. A templom egyediségét a falfreskókon kívül a kettős szentély adja, amely igen ritka.

travelzona_tornaszentandras26

travelzona_tornaszentandras19

 

A két apszis egy-egy szentnek állít emléket: egyikben Szent Borbála alakja látható, míg a másikban az Szent András alakja vehető ki az oltáron.

 

travelzona_tornaszentandras27

„A templom dacolt a történelmi idők viharával – például a török időkben méltatlan állapotba került –,  mindig akadt oltalmazója, így megőrződött az utókor számára” – mondja János, a templomkulcs őrzője és hozzáteszi: „a templomot a 14. században egy gótikus stílusú hajóval toldották meg, így alakult ki a templom diadalíve is, amely vallási és történelmi alakokat ábrázol.”

 

travelzona_tornaszentandras17

travelzona_tornaszentandras10

Egyik alak Szent István lehet, az uralkodó hatalmi jelképeivel, vele szemben lévő falon sokan azt sejtik, hogy Szent László portréja rajzolódik ki, a boltív csúcsán pedig a bibliai bárány tűnik fel. A templom több freskóján is tetten érhető Szent András legendájának megörökítése.

travelzona_tornaszentandras25

A templom több felújításon is átesett. A 18. században pedig festett karzatot és díszes szószéket kapott.

 

travelzona_tornaszentandras16

Érdemes közelebbről megvizsgálni a templom nyugati falát díszítő barokk stílusú Mária-szobrot, amelyet egyetlen fából faragtak ki a 18. században.

travelzona_tornaszentandras30

travelzona_tornaszentandras14

 

Látogatás:
A templomot zárva tarják, de előzetes bejelentkezéssel látogatható! (cím és elérhetőség a templomajtón)

travelzona_tornaszentandras6

 

Így jutsz el Tornaszentandrásra:

A 27-es főútról Komjáti településnél kell letérni, amelyet közúti jelzőtábla is jelez. Innen kb.5 km-re található a templom. (templom címe: Tornaszentandrás, Szabadság u. 25.)

 

travelzona_tornaszentandras27

További látnivaló a környéken:

Tornakápolna festett kazettás református műemléktemploma
Bódvaszilas, magtár és tájház
Bódvalenke: a freskófalu
Aggteleki-karszt és barlangjai
Itt kanyarog Bódvaszilason az Országos Kéktúra útvonala is.

Képgaléria:
« 2 A 2 »

 

 

 

Térkép:

forrás: tornaszentandras.hu