Norvégia: Visszahúzódó gleccserek nyomában

A napjainkban oly sokat emlegetett klímaváltozás negatív hatásait leggyakrabban a gleccserek visszahúzódásának gyorsuló ütemével szemléltetik a szakemberek.  A jégárakon végbemenő látványos változásokat egyre kevesebb helyen, Európában például a háromezer méter fölé magasodó alpesi csúcsokon, vagy Skandinávia magaslatain vizsgálhatjuk.

Olvadékvíz-patak

Norvégia azon kevés helyek egyike, ahol a gleccserek mozgása az átlagemberek számára is nyomon követhető, hiszen nemcsak, hogy évszázadokra visszamenően jól dokumentálták ezeket, de a fejlett turisztikai infrastruktúrának köszönhetően némelyikük a „hétköznapi” turista számára is elérhető, megtekinthető. Míg az alpesi jégfolyamok megközelítése hegymászó vagy legalábbis magashegyi túrázói jártasságot igényel (hasonló a helyzet az izlandi Vatnajökull-lal is), addig Norvégia gleccsereit egyszerű túraöltözetben is felkereshetjük, sőt adott esetben vezetett gleccsertúrán is részt vehetünk (ez utóbbihoz persze megfelelő öltözék dukál).

Norvégiában az Északi-sarkkör környéki hegyekben elterülő Saltfjellet-Svartisen Nemzeti Parkban a 370 négyzetkilométer kiterjedésű Svartisen-gleccsert, az ország déli felében pedig Sogndal közelében a 487 négyzetkilométeres Jostedal-gleccsert találjuk. [Viszonyításképpen Budapest területe 525 km2].

Olvadékvíz-tavacska a Nigard-gleccsernél

Társaimmal 2017 júniusában végigutaztuk Norvégiát az Északi-foktól a déli Stavangerig. A nyár itt Skandináviában éppen, hogy csak megkezdődött, ami egyet jelentett az északi országrész magasabb régiójának hóval borítottságával. Ezért a Svartisen-jégárat nem láthattuk, mert azt még vastag hólepel borította. Meg kellett elégednünk a „Jostedalsbreen” bizonyos részeinek megtekintésével. Annak ellenére, hogy folyamatos csökkenése következtében már csak töredéke egykori kiterjedésének, ez az úgynevezett platógleccser emberi léptékkel mérve azért ma is hatalmas területen fekszik, ráadásul a nehéz terepviszonyok miatt turistaként megközelíthetetlen. Viszont a fa koronájához hasonlón számos ágra oszlik, amelyek a fennsíkról induló völgyekbe futnak le. Ezek némelyike – még – elég alacsonyan van ahhoz, hogy folyamatosan hátráló frontjukhoz alulról turistaút vezessen.

Jégkarcolta szikla

Az 1991-ben 1310 négyzetkilométernyi területen létrehozott nemzeti park közel egyharmadát kitevő Jostedal-gleccser jelenleg a kontinentális Európa legnagyobb gleccsere, amely Luster, Sogndal, Jølster és Stryn települések között fekszik. A folyam legmagasabb pontját 1957 méteren találjuk (Høgste Breakulen). A völgyekbe futó ötven ága közül a legismertebbek a Briksdal-gleccser (Briksdalsbreen) és a Nigard-gleccser (Nigardsbreen), ez utóbbi jelenleg 300 méteres tengerszint feletti magasságban végződik. A gleccser érdekessége, hogy létrejöttét nem az állandóan zord időjárásnak tulajdonítják, hiszen a nyarak itt enyhék, hanem a bőséges csapadéknak, vagyis hómennyiségnek.

Kicsiny kompjárat a Nigard-gleccserhez

A Jostedal-gleccser egyik legérzékenyebb ága a „Briksdalsbreen”. Ennek a gleccsernek jól dokumentált a változása, ami részben annak köszönhető, hogy nagy tömegeket vonzó turistalátványosság. A látogatók által készített fényképek néhány év távlatában is minden leírásnál árulkodóbbak. Egyes források szerint a jégár csak 2006-ban ötven méternyit húzódott vissza az igen erős olvadás következtében. Ez hihetőnek tűnik, ugyanis közelmúltbeli felvételek alapján nemrég a ma már több száz méterrel alatta elterülő Briksdalsbrevatnet nevű tavacskát is elérte. Szakemberek szerint félő, hogy ez a gleccser idővel elválik „anyagleccserétől”, így jégutánpótlás nélkül maradna, ez pedig emberi léptékkel mérve is rövid időn belül bekövetkező eltűnéséhez vezetne.

Tengerszem a Briksdal-gleccser tövében

A gleccser mozgását egyébként az 1900-as évektől mérték. Az adatok az első évtizedekben kisebb változásokat mutatnak; 1910-ben és 1929-ben például előrenyomulását, az 1934 és 1951 közötti időszakban hátrálását regisztrálták. Ez utóbbi kapcsán vált láthatóvá a fentebb már említett tó is. Érdekes, hogy 1967 és 1997 közötti időszakban a gleccser 465 méterrel bővült, miközben az egész tó partját lefedte. Ez azért is érdekes volt, mert másutt Európában jelentős visszahúzódásokat tapasztaltak. Ennek a jelenségnek a magyarázata lehet többek között a Briksdalsbreen egy darabjának leszakadása. Ebben az esetben nem a jég mennyisége növekedett, csak egy hatalmas darab csúszott le a gleccserből.

Az ezredfordulót követően a gleccser ismét visszahúzódott. Nyelve 2004-ben már 230 méterrel volt a tó fölött. 2008-ban a gleccserek elülső része az egy évvel korábbi mérés óta újabb 12 méterrel csökkent.

A Briksdal-gleccser éves szinten több tízezer látogatót vonz a Briksdal-ban lévő turistaközpontba, ahonnan gyalogosan egy három kilométeres, mintegy egyórás séta, míg a hét utas szállítására alkalmas nyitott kisautóval, az úgynevezett „trollcar”-ral egy körülbelül 20 perces utazás vár a kirándulókra. Ennek végállomásától is sétálni kell egy keveset a tó partján kihelyezett útzárig.

turisták tartanak a Briksdal-gleccserhez

Magunk is a gyalogos utat választottuk, amely remek alkalmat adott a fotózásra. A gleccser hatalmas mennyiségű vizet préselt ki magából. A miriádnyi kisebb eret egy tekintélyes patak gyűjti egybe, amely látványos zuhatagot táplál. A vízesés értelemszerűen a nyári, intenzívebb olvadás idején rendelkezik a legnagyobb hozammal. Nem is lehet elmenni mellette anélkül, hogy a vízpermet ne érne bennünket.

Útban a Nigardsbreen-hez

A tó partjára érve szembesülhetünk a gleccser tényleges méretével. Bár messziről is jól látszik, azért testközelből élvezhető csak igazán a látvány. Az irdatlan jégtömeg szürkés sziklákkal éles kontrasztban álló világoskék színe már önmagában is lenyűgöző. A jégnyelv távolsága méretarány híján nehezen becsülhető, párszáz méter lehet. A tó végén kordonnal lezárt terület húzódik. A gleccsert nem lehet megközelíteni, ugyanis minden előjel nélkül nagyobb darabok szakadhatnak le belőle, ami roppant veszélyes.

A Briksdaltól délre, a Jostedøla folyótól nyugatra, a platógleccser túloldalán találjuk annak Nigardsbreen nevű ágát.  A Nigard-gleccser Gjerde településtől kb. 10 percnyi autózással közelíthető meg. A parkoló mellett lévő Nigardsbrevatnet tengerszem partján sétálhatunk fel a gleccserhez, ám idő szűkében egy kicsiny kompot is igénybe vehetünk. Odafelé úton magunk is ezt választottuk. A hely kevésbé tűnik felkapottnak, mint korábban említett társa.

A jég több száz tonnányi súlya karcolja a felszínt

A kompátkelést egy rendkívül látványos terepen tett túra követte. Hatalmas, simára gyalult sziklafelszínen haladtunk, ahol a szürkeség monotóniáját nemcsak a jég kékje szakította meg, de a sziklarepedésekből maguknak utat törő zöld növényzet látványa is üdítőleg hatott. A magasan felettünk lévő sziklaperemről alázuhogó vízeséseket csodálhattuk, miközben az előttünk lévő gleccser is tetemes mennyiségű olvadékvizet izzadt ki magából.

A Nigard-gleccsert közel 50 méternyire tudtuk megközelíteni, mivel alja viszonylag sík terepen található, így egy esetleges omlás következményei jóval kiszámíthatóbbak, mint a meredek völgyben végződő Briksdal-gleccser esetében. A kordon itt is elkél, különösen egy néhány éve történt eset után: egy család felnőtt tagjait temette maga alá a leszakadó jég, azonnali halálukat okozva. A fagyos víz hűvöse a gleccser közelében igazán dermesztő tud lenni, emiatt a téli öltözék elengedhetetlenné válik a skandináv nyárban is.

Nigardsbreen

A Nigard-gleccser történetében is találunk érdekességeket. Az 1700 és 1748 között időszakban a tartósan hideg időjárás miatt egy jelentősebb, mintegy 4 kilométeres előrenyomulás betakarta a Nigard-farmot, amelyről a gleccser a nevét is kapta. A XX. század első felében kezdődött komolyabb visszahúzódása, amely napjainkban is tart.