Terepfutás a Dolomitok epicentrumában

Gergő az olaszországi Cortina D’Ampezzo-ban járt egy rangos terepfutóversenyen, a csodálatos Dolomitok gyűrűjében. Élményeit le is jegyezte, így most ti is átélhetitek a cortinai versenyt egy „első bálozó” terepfutó szemszögéből.  

Cortina_2017_1

Úgy szakadtak rám az egyéb feladatok a versenyről visszaérkezve, hogy egyszerűen sem időm, sem energiám nem volt ezt a beszámolót korábban összerakni. Van azért ennek előnye is. Lőrincz Olivér beszámolója nagyon tetszett, érdekes volt olvasni, hogy egy tapasztalt, rutinos sporttársban, aki már többször teljesítette ennek a csodás versenynek a hosszú távját, milyen gondolatokat ébreszt ez az élmény. Bevallom bennem egészen másokat, de olyan volt Oli beszámolóját olvasni, mintha ifjú tanítványként a kungfu mesterem tanításait hallgatnám.

Cortina_2017_4

Tényleg tele volt Cortina terepfutókkal és még jó, hogy mindenki méregette a másikat. Abban a szerencsében volt részem, hogy néhány sporttárs ezt az utat teljesen megszervezte, így már a verseny előtti szerdán megérkeztünk és néhány csodálatos napot tölthettünk Cortinában és a környező hegyekben. Köszönet ezért Horváth Kornéliának, én neki köszönhetem, hogy eljutottam ide.

Cortina_2017_8

Ettől függetlenül ez a lehetőség az ölembe hullott, az idei szezonban számomra az UTH és általában néhány hosszabb túra és verseny teljesítése a cél, így úgy tekintettem erre a versenyre – melynek a rövidebb 48 km-es távján volt lehetőségem elindulni – mint egy jutalomútra, melynek minden percét ki akarom élvezni.

Mivel több napot volt lehetőségünk Cortinán tölteni, még egy reggeli futás és egy ferráta is belefért, utóbbiról, úgy tervezem, írok majd egy rövid beszámolót.

 

Cortina_2017_9

Ahogy közeledett a verseny, egyre többet beszélgettünk a pályáról, Robert Zenyik sok értékes infot adott nekünk arról, hogy mire figyeljünk, mire számíthatunk. Soha sem vettem még részt olyan terepfutó versenyen, ahol 1500 induló volt egy távon. Sejtettem, hogy ez különleges élmény lesz, egyúttal Robi is, mások is felkészítettek: a szűkebb ösvényeken ennyi ember már rendesen be tud tömörülni, ha van rá mód érdemes ezeket a helyzeteket elkerülni.

Cortina_2017_12

Estefelé Nelli már teljes lázban égett, ami így utólag főleg érthető: hatalmasat futott, ezúton is gratulálok a teljesítményéhez. A versenyláz lassan kezdett engem is elkapni. Hiába, a verseny az verseny. Lehet rá úgy tekinteni, hogy nem számít az eredmény, de engem a versenyhelyzetek felspanolnak, ha már ott vagyok, nem tudok úgy tenni, mint ha nem lenne verseny.

Cortina_2017_13

A korábbi tapasztalatokat, beszámolókat hallva egy rendkívül egyszerű taktikát eszeltem ki. Az elején megnyomom, hogy elkerüljem a tumultust, aztán majd meglátjuk.

A rajtba úgy 20 perccel az indulás előtt értünk le, így a rajtvonaltól kb. 80-100 méterre, és a tömeg szélén tudtunk Attila Szűcscsel elhelyezkedni. Nem álltunk neki tülekedni, nem sok értelme lett volna, meg hát bármekkora is a tömeg, egy közel 50 „kilis” verseny nem itt dől el.

Cortina_2017_16

Komótosan indultunk a mezőnnyel, majd a városból kiérve lassan felvettem egy feszes, de még kényelmes tempót, amivel lassan elindultam előre. Szerencsére a város határában, az első emelkedők még aszfalton, majd széles múrvás úton vezettek. Néhány szűkületet kivéve könnyen lehetett előzni, emellett azt tapasztaltam, hogy hosszabb-rövidebb idő után mindenki elengedte a gyorsabb sporttársakat.

Cortina_2017_17

Elég meleg, párás idő volt, így különösen fontos volt a folyadékpótlás. Két fél literes kulaccsal indultam, meg még egy fél literes isoval, melyet még a rajtban, meg az első pár kilométer alatt megittam. 10 kili körül jött az első forrás. Mosdás, gyors kulacstöltés, és már futottam is tovább. Valahol itt értem utol Horváth Kornéliat, akivel jó 15 kilométeren át előzgettük egymást, míg egy emelkedőn erőt nem mutatott és el nem húzott. Na, de ne szaladjunk ennyire előre. Lassan felértünk egy csodálatos völgybe, ahol az emelkedő szinte síkká szelídült, a korábban egyre szűkülő ösvények újra kitárultak. Felértünk az első frissítőhöz 18 kilinél. Gondoltam, hogy az eleje felé lehetek a mezőnynek, mert eleinte nem voltak sokan a ponton, ahol elméletileg csak víz volt, gyakorlatilag egy Uriember kólát és isót is kínálgatott. Ez csak egy extra volt, ezért is lehetett egyedül. Jól esett volna egy pohár kóla, de pár perc alatt akkora lett a tömeg, hogy gyorsan megtöltöttem a kulacsokat és robogtam tovább.

Cortina_2017_22

Sziklás, kemény emelkedő, hágó, lejtmenet és lassan beértünk a 24 kilis frissítőhöz, legurult a féltáv. Itt komolyabban feltankoltam, ettem, ittam és éreztem eljött az idő, hogy kicsit visszavegyek. Hála az UTH-s felkészülésnek az állóképességemmel nem volt gond, de a csütörtöki ferráta után azért nem esett jól az erőltetett tempó, másrészt egy 50 kilis versenyen nem lehet 160-as pulzussal végigmenni. Tudom, próbáltam, nem megy.

A következő frissítő, és azt hiszem egyben a pálya legmagasabb pontja a Giau-hágó volt. Nem jártam még a Dolomitokban korábban, így szó szerint tátott szájjal néztem a tájat. Csodálatos hely, nincs is messze, aki nem volt még, ne hagyja ki.

Cortina_2017_20

A következő részről annyi emlékem maradt, hogy a sziklák feketék lettek, eddig fehérek voltak. Az emelkedőkön pedig drámaian belassult a mezőny. Ez nekem kedvezett, futni én sem tudtam, a sziklákon talán csak a leggyorsabbak ment, de egy stabil tempóval folyamatosan előztem felfelé a sporttársakat. Lefelé páran visszaelőztek, de egyrészt nem akartam elesni, másrészt ekkor már éreztem a fáradtságot a lábaimban, ezért nem erőltettem a lejtőket, jó 5:30-6:00 tempóban kényelmesen gurultam le.

Eljött a végjáték, az utolsó hágó, ahonnan már csak lefelé vezetett az út. Betoltam egy koffeines zselét és megindultam. Hatalmas hiba volt! Eleve elég sok kólát ittam, az extra koffein csak feltolta pulzusomat, de inkább rosszabb lett a közérzetem, mint jobb.

Cortina_2017_23

Utolsó frissítő pont, Croda da lago. Még egy hiba… Hiába, nem csak a lába fárad el az embernek, hanem a feje is. Bár tényleg meleg volt, jól bírtam, nem volt gond a frissítéssel sehol sem. Talán épp ezért, itt elkönnyelműsködtem a víztöltést. A frissítőponton ugyan ittam vizet, meg kólát, de a kulacsokat nem töltöttem meg. Tudatosan, gondoltam elég lesz. Hát nem lett…

Az első 1-2 kilométer nagyon jól ment, aztán jött a kalapácsos ember… Majdnem végigmentem, de hát a sporttörténelem tele van majdnemekkel. Itt bosszulta meg magát a tempó. A helyzet nem volt drámai, de bele kellett sétálnom és később kifejezetten bosszantó volt, hogy egy korty vizem sem maradt. A pálya is meggyötört.

Első bálozóként arra számítottam, hogy innen már lejt az út, már csak le kell gurulni, a nehézségeken túl vagyunk, itt már nem lesz semmi gáz. Kellemetlen, gyökeres, néhol saras (minden este volt egy kiadós eső) meredek ösvényeken kanyargott az út. Belassultam, sokan megelőztek, de nem érdekelt, már csak be akartam érni.

Cortina_2017_16

Végre elértük a település szélét, ahol a helyiek rögtönöztek egy frissítő pontot vízzel, gyümölcsökkel. Megmosakodtam, ittam egy jót, megettem egy szelet sárgadinnyét és nekivágtam az utolsó két kilométernek.

Néhány elcsigázott sporttárssal még bíztattuk egymást, és lassan ráfordultunk a célra. Ekkor már csak egy dolog motivált: 7:00 belül beérni. Ez végül sikerült, aminek nagyon örülök.

Csodás verseny, remek szervezés, remélem sikerül tovább erősödni és a közeljövőben reális lehet a hosszabb táv teljesítése.

 

A verseny útvonalát és Gergő teljesítményét itt éred el (garmin)