Retyezáti próbakör

A Retyezát a Déli-Kárpátok gyöngyszeme. Most ezt a csodálatos, érintetlen vidéket vesszük górcső alá.

Még kora tavasszal elhatároztuk, hogy az idén ellátogatunk a Déli-Kárpátok gyöngyszemébe, a Retyezátba, más néven a Zerge-havasokba. Aztán ez a túra szépen elmaradni látszott, de szeptember végén úgy tűnt, mégis sikerül kijutnunk talán… Sikerült!

Mivel sosem jártunk még a környéken sem, így a tervezéshez segítségül hívtunk néhány tapasztaltabb ismerőst és a nagyon profi, Budai Péter által szerkesztett Retyezat.ro weboldal tájékoztatóit is. Aki bővebben szeretne elmélyedni a Retyezáttal kapcsolatos turistaismeretekben, annak éppen az előbbi oldalt tudom ajánlani. A lényeg, hogy hozzánk, Békés megyéhez, viszonylag közelinek mondható “igazi” hegységről van szó, hiszen egy alig 400 km-es úttal már a Retyezát déli oldalán lehetünk, míg az északi rész ennyi sincs, nagyjából 300 km. Nagyjából 60 db. 2000 méteres magasságú vagy afeletti csúccsal büszkélkedhet a hegység, és 80 db. környékén van a tengerszemek száma is, amelyeknek döntő többsége szintén 2000 méter környékén található. Ezen kívül még számtalan kisebb-nagyobb vízesés is van a hegységben, valamint főképp a déli oldal /Kis-Retyezát/ mészköves részei barlangokat is rejtenek.

tavelzona_retyezatAlbert Zoltán vendégháza kicsivel a Buta-szorosi turistaközpont előtt

 

dsc_459668A Buta-szorosi turistaközpont 900 méteres magasságban, a háttérben a Buta-szoros bevágása

Hamar eldöntöttük, hogy a talán kevésbé felkapott déli oldalra megyünk, ott pedig a “Hazajárók” című honismereti műsorból megismert Buta-menedékházba gondoltuk a szállásunkat, nagyrészt mert szimpatikusnak tűnt a hely, és mert jól esik mostani határainktól is ilyen távol magyar szót hallani… Hiszen házigazdánk, Piekny Albert Béla és neje jól beszéli a magyar nyelvet még ma is. Már csak az autó biztonságos elhelyezését kellett megoldani, mivel a több mint 1500 méteres magasságban fekvő házhoz autóval felmenni nem lehet. Na jó, terepjáróval igen, de… a házigazdánk is egy napig szerelte az előzőnap félig kiszakadt hátsó kerekét…szóval meggondolandó. Erre is találtunk megoldást, mert lent a Buta-völgyben Albert Zoltán vendégházánál -jól beszélnek magyarul- hagytuk az autót, zárt helyen, egy kis aprópénzért cserébe. Már csak jó időt kell kifogni, de azzal kapcsolatban voltak aggályaink… több előrejelzés is fagyot és havazást jósolt a hegység 2000 méter körüli központi részeire, ami később be is jött…

03A Buta-szoros bejárata, 3 perc séta a turistaháztól

Hajnali négykor megérkezett sofőrünk és túratársunk Gábor. Egy gyors kávézás, pakolás a kocsiba és hajrá. Viszonylag hamar a Battonyai hátérátkelőhöz érünk. Mivel hétköznap hajnal van, a forgalom minimális. Arad előtt áttérünk a tavaly átadott A1-es gyorsforgalmi útra, ami tényleg gyors… közel 130-as tempót nyomunk folyamatosan… csakúgy faljuk a kilométereket. A hazai Békési utakhoz képest ez egy álom. De később is, egészen a Hátszegi-medencéből Petrozsényen, majd a Zsil-völgyén át a hosszú városfüzérén /Vulkán-Lupény-Urikány-Kimpulunyág/ végig majdnem a Buta-szorosi leágazásig jó utak vannak. Így a vártnál hamarabb beérkezünk Albert Zoltánék udvarába… ami nem baj, sőt…

Akkor itt álljunk meg egy pillanatra. A szoros láthatóan szép és vadregényes, még világítás is van az utolsó méterekig… de aztán…. semmi! Lehetne egy normális lejárat, kapaszkodók a sziklában, drótkötél, bármi egyéb, hogy az idősebbek, gyerekek, vagy csak szimplán a kevésbé mozgékony kirándulók is lejuthassanak könnyebben és biztonságosabban. Pláne, hogy a turistaházhoz ez a legközelebbi látványosság. Mi sem mentünk be idő hiányában.

Egyébként 11 km-es út várt ránk a Buta-szorostól a Buta menedékházig, amely során közel 700 méter szintemelkedést kellett leküzdenünk a 16 kg-os, Gábornak pedig a közel 20 kg-os zsákjával. 2 éjszakát töltünk fent, vacsorát azt kapunk, hálózsák az nem kell, ruha annál inkább, készülünk a hóra…

05Felettünk a Kis-Retyezát Piule /2081m/ és Plesa /1840m/ csúcs közötti része

Miután tehát lenyomtunk 11 kilométert, gyakorlatilag végig szép erdőkben mentünk, melyek vegyes lombos-fenyves társulások voltak, természetesen minél feljebb, annál fenyvesebb… mondhatnánk. Egyébként ez az út a hegységet észak-déli irányban átszelő fő turistaútvonal része, amely végig kettős -piros kereszt és függőleges kék sáv- jelzéssel van viszonylag jól ellátva. Közben néhányszor átkeltünk a Buta-patakon, de semmi vészes, lényegében nem túl tempósan, de éppen ezért kényelmesen felértünk néhány kisebb megállással.

06A Buta-patak

És akkor a Buta menedékházról és egyebekről. Jobb szélen látható a fő épület, melyben 4 db. 4 ágyas “szoba” található. Szoba, idézőjelbe, én inkább helyiségnek mondanám. Belső felszerelés abszolút semmi, 4 ágy, tiszta lepedő, tiszta takarók, valami paplan féle és kész. Lent az étkező és a konyha. A vendégeknek nincs lehetőségük főzéshez, melegítéshez, csak ha van saját cuccuk hozzá. Világítás és úgy általában áram a Buta-patak vizét felhasználó generátorról van, de most éppen kicsi a vízhozam, gyenge az áram… szóval jó ha van fejlámpa, kell a szobában is. További hozadéka is van annak, hogy gyenge az áramellátás. Nevezetesen az, hogy nincs meg a beígért meleg víz. A fő épület melletti kis fehér helyiség a mellékhelyiség… vízöblítéses wc, és meleg vizes zuhanyzó lenne. A wc működik és viszonylag tiszta minden. A zuhanyzók már kevésbé működőképesek, még a meleg víz hiányát félretéve is. Itt természetesen fűtés nincs. Ja, a főépületben lenne fűtés, csakhogy áram hiányában nem működnek a szivattyúk sem. De később kiderül a radiátorok sem teljesen jók…

07Átkelés a patakon

A balról látható faház is kiadó, abban luxusként csak áram van, de most még az sem igazán, egyéb felszerelés ott sincs. A középső faházban a tulajék laknak. Egyébként van benzines aggregátor, amiről menne minden, de persze az plusz pénz… vagy mégsem, mert azért a szezon nagy részében a patakról működik minden… és a fa is olcsóbb, ha nem ingyenes… akkor meg legalább ilyenkor ne spórolnának. De megszánnak minket, első nap elindítják az aggregátort és a fűtést kivéve -bár a csövek melegek!- elindul minden. Néhány órára. A kaja jó, de elég rendesen megkérik az árát, 2500 ft. körül van egy leves meg a második… egy doboz sör majdnem 500 ft.-ra jön ki, és mondjuk egy liter tea is 800 ft. körül van. Na, hát döntse el mindenki maga, hogy mi a véleménye, én leírtam, hogy mi van. Viszont kétségtelen, hogy van egyfajta hangulata az egésznek, én egy percig se bánom, hogy kipróbáltuk ezt is.

Jól telt az éjszakánk, reggel kint deres volt a fű, +1’C-ot mértünk, bent a “szobában” +10’C volt. Viszont sütött a nap. Akkor még…

 

10Kilátás a Kis-Retyezátra a Buta /Plaiul-Mic/ nyeregből.

Sajnos majdnem egy óra késéssel indultunk a tervezetthez képest, de aránylag jó időben felértünk a Plaiul-Mic nyereghez /1879 méter/, amelyhez elég meredek út visz fel, és ezzel elértük a déli főgerinc vonalát. A nyereghez közeledve már a déli oldalon láttuk, hogy elromlik az idő. Mintha szállingózna a hó, és érezhetően hűlt a levegő, és e mellé még erős szél is érkezett.

A nyereg északi oldalán a Papusa-tavaktól gyönyörű kilátás lett volna a hegység északi főgerincére. De nem igazán volt semmi, mert egyre csak fújt a szél pont észak felől, és hozta a felhőket, párát, arról amerre mentünk volna a Bukura-tavakhoz. Ez nem sok jót jelentett. De gondoltuk csak lemegyünk a Pelága-rétre /1600 méter/, legalább a hegyimentők védkunyhójáig, aztán majd meglátjuk a továbbiakat.

11Befagyott pocsolya

A védkunyhónál eldöntöttük, hogy nem folytatjuk az utunkat a Bukura-tavakhoz, hiszen elsősorban a kilátásokért mentünk volna, így meg -100 méteres látótávolsággal- nem sok értelme lenne. Ugyanakkor attól is tartottunk, hogy ha még egy-két fokot hűl a levegő, esetleg lefagy a lehulló csapadék, vagy átvált a hó ónos esőre, és akkor nem tudom, hogy vergődünk vissza a Butához. Ettünk egy kicsit, megnéztük a házat, és visszaindultunk… sajnos.

12Na, ez már egy kisebb tavacska

Ezekből a védkunyhókból persze több is van a hegységben, általában tavasztól-őszig a hegyimentők állomásaként szolgálnak, de ősztől-tavaszig nyitva állnak, befogadva a bajbajutottakat, vagy azokat, akik eleve erre építik a túráikat, pl. télen. Ja, és teljesen ingyen! Itt a kamrában elég sokféle konzervet találtunk, ami nagyon jó, adott esetben akár életet menthet. Természetesen a házak közelében minden esetben működő forrás is van. Szépen visszaküzdöttünk 300 métert felfelé a gerincig, ahol az eddiginél is hidegebb szél fogadott minket.

13Átkelés a Bukura-pataknál. Már a völgyben is esik a hó

Időközben arra jutottunk, hogy megnézzük még a majdnem útba eső Buta-réti védkunyhót, sátorozóhelyet és a Buta-tavat is, ahová ugyan kijelölt út nem vezet, de a házigazdánk erősen ajánlotta, hogy nézzük meg azt is, ha már ott vagyunk.  Fontos lehet! A telefonok nem igazán működtek sehol utunk során a hegyen. A Buta-menedékház közelében semmi térerő, csak a főépület konyhájának sarkánál, mert ott antennája van a háziaknak. A Buta /Plaiul-Mic/ nyeregben és a Pelága-réten semmi. A Buta-réten a védkunyhó sarkánál és a Buta-tó felső részénél viszont tudtunk telefonálni.

14

A Pelága-réti védkunyhó

Itt is kajáltunk egy kicsit, meg pihentünk is valamennyit, és mivel javulni látszott az idő itt lent, elindultunk. Innen a Buta-rétről egy 20 perces kitérő a Buta-tó, melyhez nyugati, dél-nyugati irányban kell a réten keresztül vágni. Lényegében követni kell a patakot felfelé és aztán jobbra tartva eljutunk a tóhoz.

08Érkezés a Buta menedékházhoz

Miután kinézelődtük magunkat,  visszamentünk a Buta-menedékházhoz. Vacsoráztunk és kissé átmelegedtünk a fűtött-füstös, félhomályos étkezőben, miközben megvacsoráztunk. A bakancsok vagy ruházat megszárítására igazából esély sem volt, de szerencsére mindenből volt tartalék. Ezen az estén nem működött az aggregátor, így nem volt melegvizes fürdés. A szobákban sem változott a helyzet, ahhoz képest, hogy havazott és fagyott a környéken, viszont a házigazdáink begyújtottak magukra már délután. Elgondolkoztunk azon, hogy jobban jártunk volna azzal, ha a védkunyhók valamelyikében éjszakázunk -ingyen!!!- hiszen azok is nyújtottak ugyanilyen szolgáltatást, az étkezést kivéve. Kár, hogy nem tudják igazából kihasználni a menedékház remek fekvésének a lehetőségeit! Sokkal többet ki lehetne belőle hozni viszonylag kis anyagi ráfordítással és sokkal-sokkal több odafigyeléssel, ami meg nem kerül semmibe.

09Kora reggel a Butánál

Másnap ismét korán keltünk, házigazdáinkat nem is láttuk, el sem tudtunk köszönni.

Egy jó órával hamarabb leértünk, mint két napja fel. Szuper. Így kora délelőtt már a kocsiban ültünk és ismét jó tempóban repesztettünk hazafelé, ami majd csak hazaérve, a megyehatáron belül tört meg a lendület…

15A Buta-réti védkunyhó, és a sátorozásra kijelölt rét

Eldöntöttük, hogy jövőre irány az északi oldal, sátrazunk, mert a Retyezátban még azt is lehet a kijelölt helyeken, és egy-két nappal több időt szánunk a túrára. Ja, és majd a nyár elején jövünk. Bár lehet, hogy az meg korai lesz….

További képek:

16

17

A Buta-tó. Háttérben ha jól sejtem a Kusztura közel 2500 méteres csúcsa  /2457m/

18Reggeli fényekben a Kis-Retyezát

19

Hazafelé… az északi oldal, égig érő csúcsok. Viszlát jövőre!

Szatmári Zsolt blogja: Nomád a hegyek vándora