Róma: az örök város bűvöletében

Minden út Rómába vezet – tartja a mondás. Ha valamikor beteszed a lábadat a városba, rá fogsz jönni, hogy miért is találták ki a fenti mondást, merthogy volt alapja, az biztos. Az örök várost, Rómát mindenkinek látnia kell, legalább egyszer.

travelzona_Roma30

Nehéz Rómáról elfogulatlanul írni, és történelméből, méretéből, múltbeli és jelenlegi szerepéből kiindulva, az embernek akár egy „Háború és Béke” terjedelmű anyag is könnyedén simán kifolyna a tollából. Sajnos erre nincs lehetőség, de – a teljesség igénye nélkül – kísérletet teszünk, hogy a „Róma-feelinget” kicsit közelebb hozzuk, kedvet csináljunk egy történelmi kalandhoz.

travelzona_Roma58

Még “igazi” római katonákat is láthatunk barangolás közben – mobillal a kezükben…

Már az elején egy jó tanács: Ha igazán szeretnénk felfedezni Róma zegét-zugát, nyugodtan tévedjünk el a városban, barangoljuk be keresztül-kasul, így csodás és különleges helyszínekre és meghitt kis utcácskákra, vendéglőkre lelhetünk.

travelzona_Roma29

A történelmi város épületei között sétálni olyan, mintha egy szabadtéri múzeumban lennék. Úton-útfélen felfigyelhetünk a többezer, illetve többszáz éves műemlékekre.

Vegyük sorba a kötelező „köröket”, ami beleférhet egy hosszú hétvégébe:

travelzona_Roma1

Colosseum – a kolosszális műemlék

Méltán nevezhetjük nemcsak Róma, hanem egész Olaszország jelképének. Bármi, az olasz honnal összefüggő esemény, rendezvény (olimpia) van, imázsfilmjében, reklámjaiban biztosan feltűnik a világ egyik legemblematikusabb épülete. Ez a lenyűgöző amfiteátrum a Római Birodalom „szülöttje”, amely a kutatások szerint Kr. u. 72-től 80-ig épült Vespassianus császár kérésére.

travelzona_Roma28

Monumentális méretei igazán lenyűgözőek: közel 50 méter magas (48,5 m), 156 m széles, és 188 m hosszú. Így nem csoda, hogy Titus császár által felavatott épületben simán elfért akár 70 ezer ember is. Kiváló lehetőséget adott a város különböző „összejöveteleire”: kivégzések,  gladiátor- és állatviadalok, színházi előadások, stb. közkedvelt színtere volt. Nemcsak kívülről vegyük górcső alá, hanem sétáljuk körbe belülről is, „hátborzongatóan” izgalmas a többezer éves kövek között bolyongani. Ha beteltünk a csodával, sétáljunk át az innen – keleti irányban – egy kőhajításnyira található Forum Romanumhoz.

Forum Romanum – a hajdani város szíve

Ez volt az ókori Róma központja, a kereskedelem, a politikai élet „szíve”. Bebarangolva a helyszínt, – szó szerint – ”testközelből” érezhetjük a rómaiak hajdani életét, kis fantáziával szemünk előtt „láthatjuk” a nyüzsgő utcákat, zsúfolt piacokat, templomba igyekvő polgárokat.

travelzona_Roma54

Itt ülésezett a szenátus is. Ha körbepásztázzuk a területet, az idő vasfoga által „megcsonkított”templomot (pl. Vesta), diadalívet (Titus diadalíve), oszlopmaradványokat és különböző hajdani épületek maradványait fedezhetjük fel. Izgalmas elgondolkozni azon, hogy ezek az emberi kéz alkotta épületek is többezer évesek. Megkapó látvány éjszakai kivilágításban is.

Fotótipp: a Palatinus domboldalról kiváló nézőpont adódik a Forum Romanumra

Trevi-kút – ahol sosem lehetsz egyedül

Európa, de megkockáztatom, hogy a világ legnépszerűbb szökőkútja, amely 1760-as években épült barokk stílusban. Tekintélyes méretei imponálóak, hiszen majd félszáz méter széles és közel 30 méter magas alkotás.  Fotókról úgy tűnik, mintha egy nagy tér közepén „virítana”, de voltaképpen egy szűk kis tér „színházi kelléke”. Hétteréül a Poli-palota homlokzata szolgál.

travelzona_Roma2
Nem lehet olyan időben felkeresni, hogy ne legyen tumultus, ettől viszont cseppet sem veszít bájából. A turisták – bízva abban a mondában, hogy aki pénzt dob a kútba, az visszatér Rómába – előszeretettel dobálják a csillogó pénzérméket a kút vizébe. Az itt összegyűjtött pénzt jótékony célokra használják fel. Itt mindenki fotózkodni akar, úgyhogy, ha a te terveid között is szerepel hasonló emlék, akkor „nyomulósnak” kell lenned az embertömegben.

travelzona_Roma5

Éjszaka is szép

travelzona_Roma_76

Piazza Navona: a hangulatos téren megpihenhetünk, kiülhetünk az idilli kávézók egyikébe, ahonnan fürkészhetjük a tér festőit és alkotóit.

travelzona_Roma_75

Spanyol lépcső – Róma közkedvelt találkahelye

A város fontos „találkahelye”, amely lenyűgöző atmoszférával rendelkezik. A lépcső a Piazza di Spagna téren kígyózik, s már maga a tér is elbűvölő a XVII. században épített barokk szökőkútjával.

travelzona_Roma36

Fiatalok, szerelmesek és turisták százai ülnek itt barátságosan a 128 lépcsőfok valamelyikén és nézegetik a körülöttük zajló forgatagot, vagy éppen előszeretettel fogyasztják elemózsiájukat szusszanva egy nagyot. Egy biztos, erről a nevezetességről sem fogsz olyan képet készíteni, amelyiken nincs ember. A neve profán módon onnan származik, hogy a közelben kapott helyett a spanyol nagykövetség. A lépcső tetejénél beléphetünk a Trinitá dei Monti templomba.

travelzona_Roma4

A Vatikán és a Szent Péter Bazilika – Ország az országban

A keresztény vallás központja. Ország az országban, amely 1929-ben jött létre. A miniállam közel 40 hektáros területén található a Szent Péter Bazilika (Basilica di San Pietro in Vaticano) és többek között a Vatikáni Múzeum a benne található világhírű Sixtus-kápolna.

travelzona_Roma39

Kígyózó sorok a Vatikán előtt: Bebocsáttatásra várva

travelzona_Roma38

Egy gárdista a Vatikánban

A Szent Péter Bazilika reneszánsz stílusban épült. A XVI. században kezdték el építeni, s a teljes elkészülésére 120 évre volt szükség. De meg is lett az eredménye, hisz a világ egyik legjelentősebb katedrálisa gigantikus paraméterekkel büszkélkedhet: területe több mint 2 hektár, hossza 211 méter, szélessége 186 méter, magassága 132 méter, befogadóképessége pedig annyi, mint egy nagyobb stadioné, több mint 60.000 fő. 1984-ben került fel a világörökségi listára.

travelzona_Roma9

Ha betoppanunk a templomba, jobb oldalon csodálhatjuk meg védőüveg mögött Michelangelo 1499-ben készített Piétáját, de rengeteg más értékes alkotás is felhívja magára figyelmünket a világ egyik legismertebb szent terében.

travelzona_Roma45
Michelangelo Piétája

Érdemes felkapaszkodni a több mint 300 lépcsőfok leküzdésével a Michelangelo tervezte kupolába is, ahonnan különleges perspektíva tárol a szemünk elé.

travelzona_Roma15

Az óriási Szt. Péter tér abból a célból jött létre a XVII században, hogy a pápa minél több hívőt tudjon szemmel tartani az egyházi események idején. A téren magasodik az az  egyiptomi obeliszk, amely már 1586 óta áll itt.  A bazilika látogatása ingyenes.

travelzona_Roma11

Fotótipp: A Bazilika tetejéről fantasztikus kilátás kínálkozik a Szent Péter térre. Az Aventinus-dombról is szép rálátásban lehet részünk a Bazilikára. Itt található “Róma kulcslyuka” a Máltai Rend vaskos kapuján. Nemcsak a kovácsoltvas dísz szép, hanem ha bekukkantunk a kulcslyukon, megpillanthatjuk a bazilika kupoláját.

Vatikáni Múzeum – főhajtás a nagyságok előtt

A Vatikáni Múzeum igen széles spektrumon tárja az érdeklődők elé a világhírű művészek alkotásait. Több tízezer pótolhatatlan  műtárgy van a múzeum birtokában. Kevés olyan múzeum létezik, amely nyitástól zárásig teljes hőfokon ég, de ez ilyen.

travelzona_Roma19

A híres Belvederei torzó

Olykor annyi a látogató, hogy egy tűt sem lehet leejteni, de ez ne szegje kedvünket, mert ha korán érkezünk, még van némi sanszunk, hogy Leonardo, Raffaello festményeit nyugalomban megnézhessük. Európában csak a párizsi Louvre nagyobb nála, de világviszonylatban sem kell szégyenkeznie. A múzeumon belül létezik rövid és hosszú „túraútvonal”, így az igazi hardcore művészeti fanok akár egész nap tobzódhatnak kedvükre.

Sixtus-kápolna – Michelangelo egyik mesterműve

A Vatikáni múzeum „záróakkordja” a Sixtus-kápolna, ahol szintén szinte mindig óriási a tömeg. Nehéz meghitt zugot találni, hogy az 1473-1481 között épült kápolnában teljes nyugalomban elmerülhessünk Michelangelo több mint 500 négyzetméteres mennyezetfreskójában, amelyet a művész 1508-1512 között alkotott.

travelzona_Roma20

A freskó a Teremtést jeleníti meg, de az Ószövetségből, valamint az Újszövetségből is merít jeleneteket az alkotó, sőt a freskó egy részén maga a mester is feltűnik. A kápolna falán látható Michelangelo Utolsó ítélet című freskója is. A Sixtus-kápolna a XIX században vált a pápaválasztó konklávé  méltó helyszínévé.

travelzona_Roma21

Capitolium

Róma hét dombjának az egyikén található. Az ókori római hiedelem szerint ez a domb volt Jupiter Isten otthona. A Capitolium központja a Piazza del Campidoglio, s itt áll Marcus Aurelius eredeti lovas szobrának másolata. A teret körbebástyázzák Michelangelo tervei alapján készült épületek.

 travelzona_Roma25

 

travelzona_Roma52

Részlet Róma egyik bájos szökőkútjáról

Pantheon – az ókori csoda

A Pantheont Marcus Vipsanius Agrippa építtette még az időszámításunk előtti időben. Róma kiemelkedő látványosságai közé tartozik. A kör alakú építménybe egy oszlopcsarnokon keresztül juthatunk be, amelyet 16 gránitból faragott korinthoszi oszlop ékesít.

travelzona_Roma_77

Tippek római utunkhoz:

Mennyi időt töltsünk Rómában: Ez az egyik legnehezebb kérdés. Ideális esetben, minél többet, de már egy hosszú hétvégén is sok mindenre lehet lehetőségünk az Örök Városban.

Utazás Rómába: Fapadosokkal a legegyszerűbb, csak figyeljünk az időben történő foglalásra.

Közlekedés a városban: Róma kártya (ROMA PASS) Érvényes a tömegközlekedési eszközökön, valamint számos múzeumban és egyéb látnivalónál.

Szállás: Rómában egyrészt nem egyszerű szállást találni, másrészt csillagászati összegekbe kerülnek. Inkább a külső kerületekben érdemes keresgélni, hisz jó a tömegközlekedés, és hamar bent lehet lenni a városban.

Múzeumok, nyitvatartások: A kígyózó sorok elkerülése érdekében vagy érkezzünk jóval a múzeumok nyitása előtt, vagy ha lehetséges, vásároljuk meg előre online a jegyünket. Hét közben általában kevesebben vannak, de azért ne reménykedjünk, hogy sorban állás nélkül megússzuk a legtöbb látványosság megtekintését. Érdemes érdeklődni a Roma Pass, illetve a Roma Archeologia Card felől, mert ezek is jól jöhetnek.

travelzona_Roma55

Piazza Venezia: Róma egyik legforgalmasabb tere

travelzona_Roma27

II. Vittorio Emanuelle emlékmű részlete a naplementében

travelzona_Roma59

Utcaművész Róma egyik terén

travelzona_Roma33

travelzona_Roma48

Angyalvár

Jó tudni:

Számos útikönyvben olvasható, hogy a Colosseum, valamint a Forum Romanum minden hó első vasárnapján ingyenesen látogatható.  Csakhogy ilyenkor „embertelen” tömegek vannak mindkét helyen, ezért érdemes bizony korán kelni.

Képgaléria:

« 1 A 2 »