A királyi Madrid titkai

Hogy miért is utazz Madridba? Mert a mediterrán hangulatú spanyol főváros nem csupán él, hanem lüktet, fáradhatatlanul nyüzsög. Legyen nappal vagy késő éjszaka, sosem találsz üres utcákat, elnéptelenedett tereket, unalmas embereket. Igazi fergeteges buliváros, miközben lépten-nyomon, szinte minden sarkon rád köszön a kultúra és a történelmet sugárzó épületek sokasága.

travelzona_Madrid2929

Madrid a maga több mint 3 millió lakosával előkelő helyet foglal el az európai nagyvárosok rangsorában. Sokan már csak egy hamisítatlan buli kedvérét is „elugranak” az éjszakai életéről híres fővárosba hétvégézni, amely hangulatos kocsmáival, bárjaival és fergeteges szórakozóhelyeivel igazi csáberőt jelent a fiatalok számára. Számos kávézó, kocsma bejárata, és gyakran belseje is majolikával díszített.

travelzona_Madrid1010

Madrid jelképe az eperfa gyümölcséért nyújtózkodó medve, amelynek gránit talapzaton álló 4 méteres szobra a Főtér Nap kapujának (Puerta del Sol) egyik látványossága.

travelzona_Madrid1111

A szobor tőszomszédságában található a burkolatba applikálva az ország közepét jelző 0-s kilométerkő, amely az ország majdnem – szó szerinti – közepét jelöli, ugyanis a város mértanilag majdnem pontosan Spanyolország epicentrumában fejlődött ki. Innen indul 6 útvonal a szélrózsa minden irányába.

travelzona_Madrid1616

Sanco Panza és Don Quijote szobra is tekinthető a város egyfajta jelképének. Ami viszont nem tetszik, hogy a turisták előszeretettel másznak fel a szoborra.

Palacio Real de Madrid (Királyi palota)

travelzona_Madrid3333

Ha közel akarsz kerülni a spanyol előkelőségek különleges életéhez, látogass el a királyi palotához. De ne érjen csalódás, ha egyetlen koronás fővel sem futsz össze, ugyanis a prominens család a Palacio de la Zarzuelában kvártélyozta be magát. A jelenlegi madridi Királyi palota helyén korábban az Antiguo Alcázar (régi erőd) állott, amely azonban 1734 karácsonyán lángok martalékává vált. A katasztrófa után négy évvel kezdték építeni a jelenlegi palotát és 1755-ben készült el. Az új palota építésénél – tanulva a tragédiából – alig dolgoztak be faanyagot, főleg márványt, mészkövet és gránitot használtak. A négyszögletes alapú, monumentális épület majd 300 királyi lakosztályt (egész pontosan 280-at) rejt, a látogatók viszont csak félszázat tekinthetnek meg. Ez is éppen elég ahhoz, hogy képet kapjunk a Bourbonok fényűző életéről. Felbecsülhetetlen értékű festmények, freskók, csillárok, bútorok, fegyverek és egyéb dísztárgyak tárulnak a szemünk elé (a kastély féltve őrzött kincse egy Stradivarius-hegedű is), csak győzzük befogadni a látványt. A vezetett túra utolsó állomása a királyi gyógyszertárba kalauzol, ahol szintén számos különlegességnek lehetünk szemtanúi.
travelzona_Madrid3434

A királyi palota keleti részén tündököl a Plaza de Oriente, Madrid egyik legelegánsabb tere, ahol ne lepődjünk meg, ha szép ruhába öltözött, elegáns emberekkel találkozunk. A szökőkutakkal és szobrokkal övezett, gondozott parkban nyugodt sétát tehetünk vagy beülhetünk egy kávéra az elegáns kávézók egyikébe.

Mercado San Miguel (piac)

travelzona_Madrid3636

Bárhova megyek, kötelező jelleggel mindig felkeresem a helyi piac forgatagát. A 2016-ban 100. születésnapját ünneplő San Miguel piac (Mercado San Miguel) igazi látványosságot és ízorgiát nyújt a spanyol étkek kedvelőinek. Itt aztán minden beszerezhető, ami szem-szájnak ingere. A legkülönlegesebb tapasoktól és olajbogyó-különlegességektől a sajtokon át a tengeri herkentyűkig.

Ajánlott a reggeli órákban érkezni – mondjuk egy hosszúra nyúlt éjszakai tivornya „záróakkordjaként” -, amikor kevés a turista, ilyenkor még nyugalomban hódolhatunk a kulináris élvezeteknek. A piaci forgatagban érdemes néhány pillantást vetni az épület festett üvegablakaira.

Museo del Prado (Prado múzeum)

travelzona_Madrid66

Kihagyhatatlan. A XIX. század első évtizedeiben megnyílt Prado múzeumban sétálgatni van valami hátborzongatóan bizsergető érzés: időutazásként világhírű festők és szobrászok többszáz éves festményei és művei vesznek körbe. Művészet iránti éhségünket nemcsak a spanyol művek gyöngyszemeivel csillapíthatjuk, hanem flamand, francia és német festők remekműveivel is. Csak néhány név a patinás kiállítók közül: Bosch, Goya, Rembrandt, El Greco, Velázquez, stb. A közel 9000 darabos művészettörténeti gyűjteményre hagyjunk időt. Az épület előtt már messziről feltűnik Velázquez szobra.

Neptun-szökőkút

travelzona_Madrid11

A Prado közelében csodálhatod meg a Neptun-szökőkutat. Kicsit illúzióromboló, hogy egy forgalmas körforgalom közepén található. A Neptun-szobor az egyik legtöbbet fotózott nevezetessége Madridnak. Tekintélyt parancsoló, ahogy Neptun egy tengeri csigából „kreált” fogaton áll, bal kezében vasvillával és a hintót lovak húzzák a „tenger” habjaiban.

Parque del Buen Retiro (Retiro park)

travelzona_Madrid77

A főváros igen népszerű, idilli parkja a „Retiro”, ahol szerelmes párok, baráti társaságok és családok kedvükre töltik a szabadidejüket: sportolnak, sétálnak, beszélgetnek, napoznak, jól érzik magukat. A parkban gyakran látni „utcaművészeket”, zenészeket, artistákat, akik szórakoztatják a köréjük gyűlt tömeget. A park hangulatán nagyot lendít az a mesterséges tó, amelyen akár még csónakázni is lehet, elzárkózva a főváros nyüzsgő életétől és zajától. Sokan nem is sejtik, de az 1830-as évek óta működő park eredetileg királyi parkként funkcionált, amely anno még a városon kívül húzódott.

Puerta de Alcalá (Alcalá kapu)

travelzona_Madrid88

A Parque del Buen Retiro bejáratától kőhajításnyira található a több mint 20 méter magas Alcalá kapu, amelyet – eredetileg a város kapujaként – 1778-ban építették.

Plaza de Cibeles (Cibeles tér) – Fuente de Cibeles (szökőkút)

travelzona_Madrid22

Madrid egyik legforgalmasabb csomópontjában ül Cibeles (Kübelé) termékenységi istennő két oroszlán által húzott görög kocsin – kőből. Ez Madrid egyik legcsodálatosabb szökőkútja, amelynek varázsát az sem csorbítja, hogy itt találkozik a forgalmas Calle de Alcalá, a Paseo de Recoletos, valamint a Paseo de Prado. A mesés szökőkút azért is vált Madrid egyik szimbólumává, mert a Real Madrid gyakorlatilag „kibérelte” a rendkívül impozáns műemléket, ugyanis fontos győzelmeik esetén itt találkoznak rajongóikkal és innen indul az éjszakába nyúló tivornyázás. A tér epicentrumában büszkélkedő szökőkút 1777 és 1782 között épült. A teret koronaként meseszép épültek szegélyezik: Palacio de Comunicaciones (Postapalota), Banco de España (Nemzeti Bank) és a Palacio de Lineares barokk palota. Igazi fotócsemege a Cibeles szökőkutat harmonikusan a képre komponálni a háttérben lévő palotával (Palacio de Comunicaciones).

travelzona_Madrid44

Ha Madrid hangulatát el akarod kapni, arra az egyik legjobb alkalom, ha a Plaza de Cibelestől induló Paseo del Pradon andalogsz. Itt belebotolhatsz a Prado Múzeumba csakúgy, mint a híres Thyssen-Bornemisza-, valamint a Reina Sofia Múzeumba. De a sugárút mentén jutsz el a királyi botanikus kertbe is. Ha a séta közben elfáradsz, térj be egy hamisítatlan tapas bárba vagy kávézóba és italodat szürcsölgetve fürkészheted a város lüktető nyüzsgését.

travelzona_Madrid2121

Plaza Mayor (Fő tér)

travelzona_Madrid33

A 1617-1619 között épült négyzet alakú Fő tér közepén III. Fülöp király bronz lovasszobra áll, amelynek tőszomszédságában fiatalok hűsölnek, pihennek és beszélgetnek. A tér övezte házak a történelem olvasztótégelyben többször is a tűz martalékává váltak, így a helyszín csupán az 1790-es években nyerte el végső formáját. Az ideális formájú téren az elmúlt évszázadokban, mint annyi európai város főterén piacokat, fesztiválokat, cirkuszi eseményeket rendeztek, ahol különféle mutatványosokat csodálhatott meg a közönség.

travelzona_Madrid1212

Ma már csendesebb arcát mutatja a tér, amelynek hangulatos, árkádos kávézóinak, sörözőinek teraszai hívogatóan invitálják a turistákat. Aki viszont nem akarja a „gatyáját” is kifizetni egy ebédért vagy egy ízletes tapasert, az „zarándokoljon” el a Cava Bajára, ahol sokkal olcsóbban megúszhatja az ízletes kosztot. Az árkádok alatt hétvégenként fergeteges bolhapiac bontakozik ki, ahol mindenféle csecsebecsét vásárolhatunk. A Fő tér egyik nevezetes épülete a XVII. század elején épült Casa de la Panaderia (pékek háza), amelyről a reggeli órákban készíthető a legszebb fotó.

Bikaviadal aréna (Plaza de Toros de Las Ventas)

travelzona_Madrid2525

Spanyolország nevével összecseng a tradicionális bikaviadalok légköre. Ez a hagyomány az általános tiltakozások eredményeként az utóbbi időben jelentősen megkopott, de az ország legnagyobb bikaviadal arénájában, amely 1931-ben nyitotta meg kapuit, bizonyos időszakokban tartanak még bikaviadalokat.

Templo de Debod (Debod templom)

travelzona_Madrid1717

A Templo de Debod egyiptomi templomot az egyiptomi kormány közel ötven éve adományozta Spanyolországnak hálából, mivel Spanyolország segítséget nyújtott az Asszuáni–gát építésekor. Ha a templom az eredeti helyén maradt volna, a víz enyészetévé válik. Az Amun és Ízisz tiszteletére emelt isteni építmény impozáns képet fest főleg este, amikor tótágast áll az őt körülölelő víztükörben.

Real Jardín Botánico (Királyi Botanikus Kert) – Madrid zöld tüdeje

A Királyi Botanikus Kertet a felvilágosult III. Károly király alakíttatta ki az 1780-as években, ebből következik, hogy a park bizonyos fái igazi famatuzsálemek, amelyek már a 200 éves születésnapjukat is megünnepelhették volna. Sokan nem is sejtik, hogy több mint 35 ezer fa és bokor, valamint több tízezer virág felel a park idilli hangulatáért és jó levegőjéért. Délutánonként és hétvégeken gyakran láthatunk szerelmespárokat andalogni a gondozott parkok ösvényein. A 1808-as spanyol függetlenségi háborút a park nem élte túl, de az 1850-es évek közepén ismét felélesztették hamvából.

travelzona_Madrid4242

TIPP:

Kerüld el a sorban állást: Belépőjegyedet a legtöbb helyen meg veheted online. De telefonon is megrendelheted.

A múzeumoknál érdemes nyitás előtt érkezni, mert később már kígyózik a sor.

Gyermekkel utazol Madridba?

Akkor irány a Parque de Atracciones és Zoo Aquarium de Madrid (Vidámpark és Állatkert)

A vidámpark és az állatkert – praktikus megoldásként – egymás mellé épült a Casa de Campo parkban. Gyermekes családok egyik kedvenc helyszíne, de garantáltan nem csak a gyermekeknek nyújt kikapcsolódást.

Érdekes:

Madrid 660 méteres tengerszint feletti magasságával Európa legmagasabban fekvő fővárosa

Madrid környéke, kirándulási lehetőségek

San Lorenzo de El Escorial az 1563-1584 között épült királyi kolostoráról híres. A tekintélyt parancsoló királyi palota világörökségi védelem alatt áll. Fő turistaszezonban annyian keresik fel, hogy szinte lehetetlen bejutni. A palota és kolostor alaprajza vasrácsot idéz, mert Szent Lőrinc névadó vértanúhalálát szimbolizálja.

Hogy jutsz el ide?

Madridból az Atocha, a Sol, illetve a Nuveos Ministerios vasútállomásról. Menetidő: 60 perc

Toledo

A híres és népszerű város szintén világörökségi védelem alatt áll, idilli környezetben, egy dombtetőn. A középkori, hangulatos városka 70 km-re fekszik Madridtól, de a vonat 50 perc alatt Toledóba repít. A várost sokan világhírű híres katedrálisa miatt keresik fel, amely 1227-1493 között épült. Toledo híres acéljáról is, így a városban lépten-nyomon kardokat és különféle középkori „fegyvereket” vásárolhatunk. Toledóban a XI-XII. században teljes harmóniában élt a zsidó, a muzulmán és a keresztény kultúra.

Képgaléria:

« 1 A 2 »