A romantikus Cuha-völgy

Ezúttal a romantikus Cuha-patak völgyében, Vinyétől egészen Zircig tartó vadregényes utunkról olvashattok. 

01

Gyenge közepes vízállásnál is több méter széles a Cuha-patak

Egy lényeges “apróság”, amiről megfeledkeznek az útleírások. A Cuha-völgyében nem mindig egyszerű közlekedni, főleg ha a pataknak magas a vízállása! Ha pedig valaki esőzések után vagy hóolvadás idején vetődik arra, és követi a kijelölt turista utat – piros sávjelzés -, érhetik meglepetések. A Vinyétől Zircig tartó nagyjából 13 kilométeres út során ugyanis legalább tízszer kell átkelni a patakon, de úgy, ahogy éppen tud a kedves természetjáró…. Van, aki felmegy a völgyben haladó vasútvonal töltésére és van, aki megpróbál vizes, nagyon csúszós köveken átugrálni. A tapasztaltabbak GUMICSIZMÁT visznek. Mi szimplán túrabakancsban mentünk, mert nem volt túl nagy a víz, de azért trükközni kellett itt-ott. Vinyére – Zirci szállásunktól – vonattal érkeztünk, s onnan gyalog, a Cuha-völgyén át túráztunk vissza Zircre.

02

Hatalmas sziklák mindenfelé elszórva a patakmederben

Itt halad el a Győrtől Veszprémbe tartó, sokak szerint hazánk egyik legszebb vonalvezetésű vasútvonala, s ezzel együtt természetesen a túraútvonal is rendkívül romantikus. A völgy legszebb része egyébként a Vinye és Porva-Csesznek vasútállomások közti szakasz: ezt feltétlenül látni kellene minden hazai természetjárónak legalább egyszer. Vonattal és gyalog is. Ez mintegy 5-6 kilométeres szakasz, amiből nekünk most kimaradt a Kőpince barlang felé vezető út, s ezzel együtt kb. 500 méter szép fekvésű völgyút.

03

A Cuha-völgy. Tanösvény is van, táblákkal, ismertetőkkel

04

Patak átkelés. Nagyobb víznél bajba lehettünk volna….

05

Pihenőhely a völgyben

06

Szép sziklataréj, alatta-mögötte megy a vasút

07

Vasúti alagút, erdészeti út, turistaút

08

Virágzik a farkasboroszlán

09

Nünüke

10

A vasúti híd

11

Brekkencs és porontyai

13

A túra térképe

Szatmári Zsolt blogja: Nomád a hegyek vándora

Kapcsolódó cikk: A Gaja-patak vadregényes szurdokvölgye