A Gaja-patak vadregényes szurdokvölgye

Tegyük szívünkre a kezünket, kit nem hozna izgalomba a Bakony vadregényes tája és kit nem ejtene rabul vadregényes szurdokvölgyei, megannyi rejtett kincsei.

01

Sajnos ismét letört egy nagydarab ebből a különleges látványt nyújtó facsoportból

Mivel erről a helyekről rengeteg és teljesen egyforma anyag van a neten, úgy gondoltam, én nem is fogom szaporítani a szót azzal, hogy ugyanazokat az infókat leírom századjára is. Ehelyett megpróbálok egy-két hasznos információt leírni saját tapasztalataim alapján, és néhány, a tájra jellemző fotót mutatni. Ehhez hozzá kell tennem, hogy sajnos a fotók korántsem sikerültek a várakozásaimnak megfelelőn, mivel nem volt túlságosan kedvező időjárás a fotózáshoz (de a túrázáshoz igen…!) és így a kompakt gépem nem produkálta a várt képeket.

02

A Gaja-patak felett haladunk, hamarosan a szurdokhoz érünk, itt az első számú pihenő

Kezdjük a Gaja-patak – Római fürdő – környékével. Miért is Római fürdő? Egyes leírások szerint a környéken állomásozó római légiók ide jártak hidegfürdőt venni, más leírások szerint sosem jártak erre, csak legenda a név eredete…. Na, hát ez már sosem fog kiderülni…. Mint ahogy az sem, hogy a szurdok néhány kisebb sziklaüregét lakták-e valaha is a betyárok, így pl. Savanyú Jóska, akiről egy 12 méteres hosszúságú barlangot neveztek el a szurdok jobb oldalán, ahová is egy kopott kék barlangjelzés vezet.

03

Itt már látszik a szurdok nyugati bejárata

04

Visszafelé nézve

05

Jól látszanak a természetes teraszok

06

Bepillantás hazánk egyik legszebb szurdokvölgyébe

07

Komolyabb esők vagy hóolvadás után látványos a tajtékzó Gaja-patak!

08

A szurdok keleti oldala az impozáns 10 méter magas sziklákkal

09

A szurdok közepén

10

Gaja-patak völgye

11

  1. számú pihenőhely a Vadalmás forrásnál

12

A Vadalmás forrás szinte a semmiből tör elő

13

A Római fürdő környéke egy HDR panoráma képen

Térkép:

terkep

Szatmári Zsolt blogja: Nomád a hegyek vándora