A Ziller-völgyi Alpok ölelésében

Már akkor különös, bizsergető érzés és jóleső izgalom kerített hatalmába, amikor itthon „rongyosra” nézegettem a Ziller-völgyi Alpok túratérképet. Minél többet olvastam róla, annál inkább vágytam bakancsommal tapodni az Alpok ezen vadregényes táját. A hegyek között aztán megerősödött bennem, hogy a Mindenható minden bizonnyal jókedvében teremthette e hegyvonulatok és völgyek – emberi kéz ujjait formáló – megejtően gyönyörű harmóniáját.

DSC_8241

Amikor többhetes kánikula közepén, egy 36 C- fokos nap estéjén téli sapkát, kesztyűt, polárt és esővédőt pakoltam a hátizsákomba, kicsit hülyén éreztem magam, de az élet már megtanított a „Készülj fel a legrosszabbra, és akkor nem ér váratlanul semmi” bölcseletre.

Budapestről 750 km megtétele után autónkkal begördültünk a Ziller-völgyi Alpok kellemes fekvésű hegymászófalucskájába, Ginzlingbe, hogy a helyi Naturparkhausban érdeklődjünk a következő napok időjárása felől. Az eget kémlelve nem voltak jó előérzeteink.

DSC_8272

Egy fiatal natúrpark-ranger barátságosan fogadott bennünket, majd büszkén – kérdezés nélkül – a tudomásunkra hozta, hogy a Zillertalban akár túrázhatunk Mayrhofen híres szülöttével, Peter Habelerrel is, aki 1978-ban Reinhold Messnerrel a világon elsőként érte el a Mount Everest csúcsát palackozott oxigén használata nélkül. Egy elismerő fejbiccentéssel nyugtáztuk az értékes infót, de amikor időjárásra tereltük a szót, újdonsült barátunk sajnos elég lehangolóan vélekedett, ugyanis a következő napokra esőt és 6-8 C fokos hőmérsékletet jósoltak, a hóhatárt pedig 2800 m-re taksálták a helyi meteorológusok. Ezen információk birtokában bizony jó döntésnek bizonyult a nyári hőségben a hátizsák aljára bedobálni a téli cuccokat is.
Lehet, hogy még hógolyózni is fogunk? – vetettem oda viccesen a barátaimnak, akik ezúttal nem nagyon nevettek a fanyar humoron.

DSC_8132

Áfonyás erdők, patakok, vízesések vonzásában

Mayrhofentől a Ziller-völgyi Alpok fővonulatának oldalvölgyei – Zillergrund, Stillupgrund, Floitengrund, Zemmgrund és Schlegeisspeicher -, mint a kéz ujjai terjeszkednek déli irányban. Mi az öt „ujjból” a gyűrűsujjat választottuk, vagyis a Zemmgrund völgyet szemeltük ki fő támaszpontunknak.
A rossz idő ellenére nem hagytuk eltántorítani magunkat eredeti célunktól, így kocsiba vágtuk magunkat, és néhány kilométeres kacskaringózás után leparkoltunk a völgy elején megbújó Gasthof Breitlahnernél (1257 m). Alig kászálódtunk ki a gépjárműből, az ég csatornái megnyíltak, hideg esőpermettel áztatták a tájat, s a ködtől nem láttunk semmit. Ezúttal megdőlni látszott a „rossz időjárás nincs, csak rosszul öltözött túrázó” közhely. Ennek ellenére szedtük a sátorfánkat és – bizakodva, hogy jobbra fordul az időjárás – nekivágtunk a hegynek, hogy 3-4 óra múlva már a Berliner Hütte híresen egyedülálló panorámájában gyönyörködhessünk.

DSC_8188

A kezdetben kellemesen emelkedő túraútvonalat a Zemmbach-patak zúgói, vízesései tarkították, míg balra a Grosser Ingent (2917 m) és a Hennsteigenkamp (2606 m) meredélyei tornyosultak fölénk, a patak túlpartján pedig 2500-2900 méterig nyújtózkodó ormok kísérték utunkat. Az 1636 méteren gubbasztó Grawandhütténél szerencsénkre abbamaradt az égi áldás és kitisztult az idő, így teljes pompájában láthattuk a Zemmbach „fátyolvízesését”. A menedékháznál kisebb kaptató jött, de a verejtékcseppekért többszáz éves famatuzsálemek, valamint meseszép mohaszőnyeggel és – ránk vigyorgó – áfonyával „beterített” erdők kárpótoltak. Pihenő gyanánt csipegettünk is egy-egy maréknyit a jóízű fekete bogyókból.
A következő etap már egy idillikus magashegyi legelőt szelt ketté, amelyet a tehenek kolompjainak ütemes csilingelése és az imitt- amott termetes fenyők árnyékában jámboran kérődző jószágok tettek még autentikusabbá.

DSC_7653

Az Alpenrosehüttétől (1873 m) jött ismét a „feketeleves”, ugyanis leszűkül az út és meredeken emelkedik a felső régiókba, gyógyírt csupán az jelentett, hogy innen már csak fél órányi járásra volt a hőn áhított menedékház. A képeslapra kívánkozó kilátás viszont kárpótolt a „gyötrelemért”, hiszen utunk minden egyes lépését végigkísérte a Waxeggkees és a Hornkees gleccser látványa. Ennek ellenére – szó szerint – felemelő érzést jelentett megérkezni a 2.042 méter magasságban – egy szirten – magasodó Berliner Hütte.

 

Az osztrák alpinizmus fellegvárában

 Maga a Berliner Hütte lélegzetelállító panorámával büszkélkedhet a Ziller-völgyi Alpok tűznyelvek formáit idéző cikk-cakkos csúcsainak és gleccsereinek koszorújában. A Hütte teraszáról echte Zillertaler sörünket iszogatva gyönyörködtünk a szemünk elé táruló Schwarzensteinkees, Hornkees, Waxeggkees gleccserek jeges világában, miközben arcunkat simogatta a délutáni napfény.

DSC_7697

A műemlékvédelem alatt álló épület inkább főúri kastélyra emlékeztet, mint egy közönséges menedékházra. Mívesen faragott, ódon faburkolatába hosszú évtizedek alatt beivódott az osztrák és német alpinizmus története. A Ziller-völgy első menedékházát az osztrák és német Alpenverein építette 1879-ben, s joggal jelentette az osztrák alpinizmus bölcsőjét, ahonnan hatalmas lendületet vett a régió és egész Ausztria alpinizmusának fejlődése. A helyszín kiváló támaszpontul szolgált a népszerű túraútvonal-hálózat (Berliner Höhenweg) kialakítására, amely 1889-ben vette kezdetét.

Nem csoda, hogy a Hütte egykor saját postaállomással rendelkezett, de itt működött Zillertal első telefonállomása is, sőt annak érdekében, hogy a hegymászók mindig kifogástalan bakancsban kelhessenek útra, hozzáértő kezek dolgoztak a menedékház állandó cipészetében. E kultikus helyre szinte kizárólag csak előfoglalással lehet helyet kapni. Nekünk óriási szerencsénk volt: bekönyörögtük magunkat, hogy legalább egy éjszakát tölthessünk az osztrák alpinizmus „szentélyében”. Jó volt este elaludni úgy, hogy a ház minden részében érezhettem a hegymászó-történelem megelevenedését.

DSC_6203

Riadalom a hegyekben

Másnap reggel 6 C fok kicsit csípősnek ígérkezett az otthoni 34 C -fok mellett, de hamar felmelegedtünk, ahogy a híres Berliner Höhenweg részét képző Nr. 502 úton meredeken baktattunk a keskeny ösvényen a Schwarzsee irányába. Egy darabig még elkísért minket a műemlékház látványa, majd egy bal kanyarban hirtelen eltűnt a szemünk elől. Alattunk a völgyben golfpályákat megszégyenítő fűben lovak legelésztek, míg felettük háromezres csúcsok jégárjai kékes-szürke színben tündököltek. Azon tűnődtünk, hogy kevés olyan terep létezik a régióban, ahol a teljes túraútvonalon ”rivaldafényben” láthatjuk a termetes jégfolyamokat, amikor a szemközti hegy felől hirtelen brutális robajra lettünk figyelmesek, amely betöltötte az egész tájat. Mindannyian összerezzentünk, s a hang irányába fürkésztünk. Arra gyanakodtunk, hogy a gleccser egy része omlott be, hisz annak van ilyen hangja, de pár másodperc múlva arra ocsúdtunk fel, hogy több mázsás kődarabok zúgtak a mélybe: egy tekintélyes kőomlás szemtanúivá váltunk. A robajlás után még percekig szállingózott a finom kőpor, s ez elgondolkoztatott azon, hogy mi, emberek milyen parányi „porhüvelyek” vagyunk a természet erejéhez képest.

DSC_6112

Tükröm, tükröm mondd meg bátran…

 E kis intermezzo után folytattuk – a hegyoldalba vájt – utunkat, amelyet kisebb források, patakok kereszteztek. Néha bizony bakugrásokkal értük el, hogy megfelelő kőre érkezve a talpunk alatt folyjék el a bővizű forrás, és ne a bakancsunkba. Felettünk néhány geológus kapargatta a sziklákat, látszólag lázasan keresgéltek valamit, hisz a Zillertal értékes kőzetlelőhely hírében áll, a földtani szakemberek igazi Mekkájának számít.
A terep annyira változatos képet mutatott, hogy következő pillanatban már bársonyos mohaágyak között lépdeltünk.

DSC_8084

Az idillikus táj, már-már giccsesen mesébe illő: az aprócska – mohával körülölelt – tavak partján gyapjúsás bolyhait borzolta a szellő, amelyeken átszűrődött a délutáni napfény.

A nap csúcspontját kétségtelenül a Schwarzsee látványa jelentette. A csupán néhány 100 négyzetméter vízfelületű, tavacska 2472 méter tengerszint feletti magasságban, szégyellősen bújik meg a Rotkopf (2985 m) katlanjában. Első pillanatra a tó semmilyen különös tulajdonsággal nem rendelkezik, de ha az ember rászán pár percet, hogy a katlan hátsó felébe elsétáljon, a természet színházának legszebb felvonása fogadja: a Ziller-völgyi Alpok háromezres vonulatai, csipkés csúcsai és gleccserei tótágast állnak a tavacska sima víztükrében, s a cirádás felhők, akusztikus kísérőként pedig a mormoták éles füttyei csak fokozzák a paradicsomi állapotot. Nincs olyan túrázó, aki e látványra ne kapna okostelefonja vagy fényképezője után, hogy megörökítse a természet és a lemenő nap fényének páratlan játékát.

DSC_8000

Szándékunk szerint továbbhaladtunk volna a népszerű Berliner Höhenwegen, de a látványtól egyszerűen nem tudtunk szabadulni, így a tóparton költöttük el vacsoránkat, majd fejlámpáink szentjánosbogárként ficánkoló fényében ereszkedtünk le a völgybe.

DSC_7831

A Schwarzsee közelében magaslik egyébként – a magyarok számára oly kedves „zarándokhely” – a 3089 méteres Zsigmondyspitze, amely arról a dr. Zsigmondy Emilről kapta a nevét, aki a XIX. század derekán hazánk kiemelkedő hegymászója, valamint orvosa volt, és épp az idén augusztusban emlékeztünk meg halálának 130. évfordulójáról. Nagyságát hűen mutatja, hogy nemcsak a Zillertalban, hanem a Dolomitoktól Új-Zélandig számos hegycsúcsot és menedékházat neveztek el róla. Idő hiányában ez a túra sajnos kimaradt, de ígéretet tettünk magunknak, hogy következő alkalommal ezzel a háromezressel „indítunk”.

DSC_7951

Meseszép túraútvonalak a „2015. év natúrparkjában”

A Ziller-völgyi Alpok magashegyi natúrparkja (Hochgebirgs-Naturparks Zillertaler Alpen)

400 négyzetkilométer, amelyet keleten a Reichenspitz-hegycsoport, nyugaton a 3476 m magas Olperer határol, északon pedig Mayrhofentől az olasz határig húzódik.

A Zillertal fővonulatát 2001-ben nyilvánították a Ziller-völgyi Alpok magashegyi natúrparkká, amely a szomszédos védett területekkel együtt – délen a dél-tiroli Rieserferner-Ahrn Natúrpark és Innerpfitsch természetvédelmi terület, nyugaton a Valsertal természetvédelmi terület, keleten pedig a Hohe Tauern Nemzeti Park salzburgi része – mintegy 2500 km2-rel alkotja az Alpok legnagyobb védett területének hálózatát.
A Ziller-völgyi lakosok számos menedékházban büszkén mesélték, hogy az idén az Osztrák Natúrparkok Szövetségének (Verbandes der Naturparke Österreichs) független zsűrije őket választotta Ausztria natúrparkjává.

DSC_8053
E tekintélyes elismerésen valóban nincs mit csodálkozni, hisz itt kiválóan megfér egymás mellett a természetvédelem, a turizmus és a túrázás „triumvirátusa”: fantasztikus gyalogos- és kerékpáros túraútvonalak sűrű szövevénye hálózza be a natúrparkot, ahol hívogatóan várnak ránk a barátságos Almok (magashegyi gazdaságok) ódon hangulatú menedékházai, lágyan csörgedező patakok, robajló vízesések, kristálytiszta tavak, alpesi virágokkal, ízletes áfonyával terített idillikus rétek és fennsíkok.
Aki megfelelő magashegyi tapasztalattal és kiváló erőnléttel bír, az nekivághat az ún. Ziller-völgyi körútnak (Zillertaler Runde), amely a hegységrendszer szívében, a Gamshüttétől a Karl von Edel-Hüttéig vezet. A grandiózus útvonalon szó szerint lépten-nyomon gleccserekbe „botlunk” és lenyűgöző magashegyi panorámában gyönyörködhetünk. A közel 70 km-es „gerinctúra” során, a létrákkal, láncokkal, valamint kitett túraszakaszokkal tarkított útvonal megtételénél számolnunk kell 6700 m szint leküzdésével is.
Igen népszerű a „hardcore” túrázók között a majd’ ötven éve minden évben megrendezett 30 km-es Steinbockmarsch névre hallgató teljesítménytúra is, amely útvonala a Zillertal egyik legszebb gerincén – Ginzlingtől a Breitlahner Gasthofig – vezet. A túra szakaszai 25-30 fokos emelkedőket, létrákat, láncos betéteket rejtenek, s a teljesítőknek itt is számolni kell a közel 3500 m szint teljesítésével.

A Ziller-völgyi Alpok „öt ujjának” bármely vadregényes oldalvölgyében megtalálhatjuk a számunkra megfelelő kihívást jelentő túraútvonalakat, s egy verejtékcseppes magashegyi túra után adhatunk egy „ötöst” nemcsak a Zillertalnak, hanem a fantasztikus élményeket velünk együtt átélt túratársainknak is…

DSC_7748

Így jutsz el a Ziller-völgyi Alpokba:

M1 autópálya – Győr – Bécs – A1 autópálya – Salzburg – Chiemsee – Rosenheim – A12 autópálya (Inntalautobahn) Kufstein – B 169-es autóúton Mayrhofen – Ginzling

Táv: 750 km

Túra adatok:

Kiindulópont: Gasthof Breitlahner (1257 m)

Berliner Hütte: (2042 m)

táv: 10 km

szint: 800 m

menetidő: 3.5 – 4 óra

Berliner Hütte: (2042 m)

táv: 6 km

szint: 400 m

menetidő: 1,5 – 2 óra

Schwarzsee: (2472 m)

Írta: Szatmári Zoltán

Fotók: Szatmári Zoltán

Képgaléria:

« 1 A 2 »