A természet művészi ecsetvonásai

Németország északi partjainál a Watt-tenger végeláthatatlan táját, szigeteit a szél, a homok, a hullámok és az árapályjelenség formálja évezredek óta az égszínkék horizont alatt. A természet által „impresszionista ecsetvonásokkal” festett és alkotott rendkívüli homokpadok és egyedi homokdűnék változatos formavilága mágnesként vonzza a kirándulókat, és izgalmas kalandokra (Wattwanderung) csábítanak. A végtelen tenger felől érkező élénk fuvallat és a tenger sós illata pedig felerősíti bennünk azt az érzést, hogy egy merőben különleges világba cseppentünk.

travelzona-wattenmeer-3

A schleswig-holsteini Watt-tenger: ember és természet szimbiózisa

Németország legészakabbi részén, az Elba-torkolatától a dán határig 2009 óta az UNESCO Világörökség részét képezi a schleswig-holsteini Watt-tenger bioszféra rezervátum. Az Északi-tenger ezen területébe torkollik három nagy német folyó: az Elba, a Weser és az Ems. A 4431 négyzetkilométernyi terület 68 százalékát állandóan a sós tengervíz mossa és tépázza. A Watt-tenger neve a holland wad szóból származik, amely iszapos lapályt jelent, ezért is nevezik a területet Hollandiában Waddenzeenek.

Maga a Watt-tenger teljes hossza mintegy 500 kilométer, összterülete pedig kb.
10 000 négyzetkilométert ölel fel. E páratlan szépségű természeti kincs a holland den Heldertől Németország északnyugati partjain át a dán Esbjergig húzódik, és a világ legnagyobb összefüggő árapálysíkságát alkotja, amelynek nagy része még ma is szinte érintetlen állapotában található. Ez egyike az utolsó olyan európai természetes területeknek, amely minden emberi beavatkozástól mentesen, „önállóan” képes fejlődni, formálódni és szűnős-szüntelen megváltozni, átalakulni és megújulni.

Azért, hogy ez a természetes állapot hosszú évszázadokig fennmaradhasson, összefogtak az Északi-tengernél lévő part menti települések, és egy közös nemzeti park létrehozásának gondolatával álltak elő. Így alakulhatott meg 1985-ben Hamburg városának hathatós közreműködésével a schleswig-holsteini, 1986-ban pedig a holland nemzeti park. A schleswig-holsteini Watt-tenger bioszféra rezervátumot 1990-ben azzal a céllal alapították meg, hogy megfigyelhetővé váljék az ember és természet példaértékű szimbiózisa. Ez a terület messze túlmutat a nemzeti park jelentőségén, hisz nemcsak az UNESCO Világörökség része, hanem az Európai Unió egyik kiemelten védett madárrezervátuma és nemzetközi jelentőségű vízi övezete is egyben. A kelet-fríz Memmert szigete már 1907 óta bejegyzett vadrezervátum. A tengerjárásnak kitett változatos partszakaszt joggal nevezhetjük Németország természeti ékességének. A nemzeti park számos területén hatóságilag tilos a motorcsónakok használata, az ipari jellegű lehalászás és a sérülékeny környezetet zavaró, bárminemű emberi beavatkozás.

Állandó „sózuhany” a tengeri homokozóban

A Watt-tenger területén jellegzetes ökológiai rendszer alakult ki, aminek meglehetősen sekély, parti részét számos, kisebb-nagyobb kiterjedésű iszapos zátony és dűnék teszik változatossá. Ameddig csak a szem ellát, végigpásztázhatjuk a szigetvilág változatos formagazdagságát. Az áramlatok hatására hol előbukkannak, hol pedig előtűnnek a különleges formájú homokpadok és szigetek.

A Watt-tenger sós környezetének és élettereinek lakói kiválóan alkalmazkodtak a szélsőséges, olykor mostoha életfeltételekhez és a túléléshez, hiszen a legtöbb élőlény ki van szolgáltatva az extrém körülményeknek. Az itt fellelhető növény- és állatvilág csak különös képességeiknek köszönhetően tudott alkalmazkodni ehhez a sajátságos ökoszisztémához.

travelzona-wattenmeer-4

Az élővilágnak a világ más területeitől teljesen eltérő módon itt hatékonyan fel kellett vennie a harcot a tenger felől napi rendszerességgel érkező hideg, sós „zuhannyal” szemben, miközben a hűvös északi szelek folyamatosan szárítják a talajt. Itt folyamatosan változik a mikrokörnyezet hőmérséklete és sókoncentrátuma, de a növény- és állatvilágnak még azt is „be kell kalkulálnia”, hogy életterük a szél és a víz hatására folyamatos és igen élénk mozgásban van.  Ennek a „pulzáló” környezetnek köszönhetően a Watt-tenger környékén az élet meglehetősen kemény, ugyanakkor rendkívül változatos.

Alig létezik olyan növény, amely eltűrné a sós vagy akár a kevésbé sós környezetet, illetve közeget, de a Watt-tengeri sómezők flórájának nincs más választása: a talajból csak sós vizet tudnak felszívni, viszont a túlélésükhöz kénytelenek „megszabadulni” a feleslegessé vált sómennyiségtől. Éppen ezért számos növényfaj speciális szőröket, gumókat fejleszt, amelyekben elraktározza a számára feleslegessé vált sómennyiséget, és ezt azután leveti magáról.  Más növények viszont úgy oldják meg ezt a problémát, hogy ősszel elhalnak, hogy tavasszal aztán magvaikból újra kifejlődhessenek.

A homokdűnék növényeinek gyökerei alól az erős és folyamatos szél állandóan kifújja a homokot, amely általában a szomszédos növény „fejére” kerül. Bizonyos Watt-tengeri növényfajok a homokvihar ellen szerteágazó, ágas-bogas, mély gyökérzettel védekeznek, így könnyebben képesek megvetni a „lábukat” a futóhomokon. A fejük búbját is elfedő homok pedig sokszor még kapóra is jön, hisz a fiatal hajtások és rügyek hamar gyökeret vernek a rájuk telepedő homokban, így a növények még szilárdabban kapaszkodhatnak meg az örök mozgásban lévő, laza szerkezetű homokos talajon. Az ily módon keletkezett sűrűn benőtt, kellő magasságú dűnék kiváló természetes, gátszerű védelmet nyújtanak a hirtelen bekövetkező, özönvízszerű áradások ellen.

A rejtőzködés mesterei

 

Amikor a tengerjárás napi ciklusának megfelelően a víztömeg visszahúzódik, a Watt-tenger halott, kietlen táj ábrázatát kelti, de ez közel sincs így. Csak arról van szó, hogy apály esetén számos apró élőlény nem mutatkozik a „nagy nyilvánosság” előtt. Ez teljesen természetes folyamat, hisz eszük ágában sincs kiszáradni a napon vagy valamelyik tengeri madár étlapján végezni, így okosan elrejtőzködnek a „fecsegő” felszín alatt. Számos faj biztonsági okból beássa magát az aljzatba, és ún. szifonon keresztül tart kapcsolatot a külvilággal. A Watt-tengeri csaliféreg (Arenicola marina) merőben más stratégiát fejlesztett ki a rejtőzködésre. E puhatestű élőlény egy ún. lakócsőben él, amely két nyitott nyílással rendelkezik. Az elülső járatrésznél az apály friss homokot sodor a csőbe, amelyet a csaliféreg lenyel, majd kiválasztja belőle az összes szerves tápanyagot, a hátsó járatrésznél pedig nyákot, illetve nyálkát termel, ami a homokszemcsékkel összetapadva megkeményíti a járat falát, így a profi építmény nem tud beomlani.

A bújócska nem mindig működik kifogástalanul, és a Watt-tengeren nevelkedett és edződött madarak sokszor túljárnak az elbújt állatkák eszén. A nagy, lármás kolóniákban élő tengeri szalonka a dagály visszatértéig gyakran kiszűri a tengeri aljzatból a puhatestű táplálékot. Ha azonban a vízszint már kellemetlenül megemelkedik, a madarak nyomban elhagyják a terített színpadot, és a következő terülj-terülj asztalkámig egy magasabban fekvő homokdombon vagy homokdűnén pihenik ki magukat. A nagy goda (Limosa limosa) szintén a Watt-tenger jellegzetes madara, csakúgy, mint a széles égboltot cikázva szántó küszvágó csér (Sterna hirundo), valamint az e területen ezrével fészkelő ezüstsirály (Larus argentatus) is. Az apró szigetecskék világa igazi madárparadicsom valamennyi madárfaj számára.

travelzona-wattenmeer-8

A Watt-tenger legnépszerűbb emlőse a borjúfóka (Phoca vitulina), amely előszeretettel népesíti be a partközeli vizeket. Őnekik is alkalmazkodniuk kell a tengerjáráshoz. A vízben boszorkányos ügyességgel vadásznak zsákmányállataikra (garnélarákokra, apróbb halakra), de olykor-olykor nekik is szükségük van pihenőre, sütkérezésre a meleg napon. Apály idején a borjúfókák szívesen gyűlnek össze a menedéket jelentő homokpadokon, melyeket szívesen használnak utódaik világrahozatalához és gondozásához is. Mivel a fókák a vízmentes környezetben kissé esetlenül mozognak, sok helyen tábla jelzi, hogy apály esetén ne zavarjuk meg őket pihenés közben. (Aki ellenállhatatlan vágyat érez a borjúfókák közvetlen közeli megtekintésére, az a Seehundstation Nationalpark-Haus Norddeich területén élheti ki ebbéli kíváncsiságát.) Sylt és Amrum szigetét környező vizeket 1999 óta védik a kis cetfélék, főleg a barna delfin (Phocoena phocoena) érdekében.

Borostyánkeresés a tengeri színpadon

A Watt-tenger természeti képe különleges volta miatt hatóránként teljesen megváltozik. A víz dinamikája, a szél, a hullámzás, az apály és a dagály egyedi és különleges formációkat (homokpadokat, dűnéket, gátakat, lerakódásokat stb.) hoz létre, majd rövid időn belül „megsemmisül” e természeti csoda, hogy pár óra múlva aztán minden kezdődhessen elölről. Az egész folyamatot a természet egyfajta impozáns játékának tekinthetjük.

Ne törődjünk azzal, hogy bakancsunk besározódik, hanem lépésről lépésre fedezzük fel a partszakasz festői tájait. A Watt-tenger környékén élők körében igen népszerű kikapcsolódási forma, aktív out-door tevékenység az ún. Wattwandern, ami alatt azt értjük, hogy apály esetén a tenger visszahúzódásakor az iszapos tengerparton sétálnak, futnak, joggingolnak az emberek. Ez az életforma egyre népszerűbb az itt lakók körében.

Ha kitartóan pásztázzuk az iszapos homokot, kis szerencsével a harmadidőszakban megkövesedett fenyőfélék gyantáira, vagyis borostyánra is bukkanhatunk, amelyben olykor-olykor sok millió évvel ezelőtt élt rovarok és növények zárványai is a szemünk elé kerülhetnek.

A Watt-tengeren a nap minden órájában játszi könnyedséggel fedezhetjük fel a természet sokszínűségét és báját: vagy a természet által alkotott és rajzolt, változatos tengerpartok, homokdűnék bűvölnek el minket, vagy pedig a dombok között megbúvó idilli tavak ejtenek rabul, háttérben a végeláthatatlan horizonttal.

 

 

Írta: Szatmári Zoltán
Képek: Prof. Dr. Jürgen Wettke